UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2012-08-24 05:19

Oda az érmes remények

Nem játszhat az éremért a magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott a montenegrói világbajnokságon, ugyanis a negyeddöntőben öt góllal kikapott a románoktól.

K. D. Hiába a veretlenül megvívott csoportkör és a svédek elleni remeklés, a negyeddöntőben megállították a magyar válogatottat a vb-n.
Podgoricából Bar városába költöztek át a lányok, és az egyenes kieséses szakaszban az oroszok mögött csoportmásodik román együttes következett. A meccs magyar szempontból nem indult jól, a románok kellemetlen stílusa nem feküdt a mieinknek, akik idegesebben játszottak az eddigieknél. Danyi Gábor időkérése sem segített, a 17. percben már 12-6-ra húzott el az ellenfél. Ha nehezen is, de sikerült rendezni a sorokat, és nagy rohammal 13-12-re felzárkóztak a magyarok, ám a félidő utolsó perceiben ismét a románok domináltak, és végül négy gólos előnnyel mehettek pihenőre. A szünet után sem adták fel a mieink, és kihasználva, hogy a román együttes kemény védekezését rendszerint kiállítással büntették, az emberelőnyökkel okosan bánva, újra egy gólra csökkentették hátrányukat. Amikor azonban egyenlíteni lehetett volna, rendre rossz döntést hoztak, elkapkodták a támadást vagy a román kapus, Denisa Dedo fogott ki a lövőkön. Szekerczés Luca volt ismét a legeredményesebb kilenc góllal, de ezúttal csak lövései fele volt eredményes, főleg a hajrában vállalt és rontott sokat. A kapuban Szemerey Zsófi elmaradt korábbi teljesítményétől, a labdák negyedét fogta csak meg, a kapitány ezért cserékkel is próbálkozott, de Bíró Blanka és Ferenczi Annamária sem tudta megállítani a főleg távolról és betörésekből eredményes románokat. A rivális az utolsó percekben már nem idegeskedett, magabiztosan őrizte előnyét, ezzel bejutott az elődöntőbe. A magyarokra a pénteki pihenő után szombaton Japán vár az 5-8. helyért.

Románia-Magyarország 33-28 (17-13) Bar, játékvezetők: Brkic, Jusufhodzic (osztrákok). Románia: Inculet, Dedu (kapusok), Agape, Cicic, Cioca, Cirjan, Constantinescu 4, Gavrila 1, Orsivschi 1, Perianu 5, Popa, Pricopi 4, Safta 5 (3), Stan, Tanasie 6, Tiron 7. Szövetségi kapitány: Remus Draganscu. Magyarország: Ferenczi, Szemerey, Bíró (kapusok), Ács, Bárány 3, Buzsáki, Ertl 1, Korsós 2 (1), Kurucz 4, Lukács 1, Mészáros 3, Palotás, Sirián 4, Szekerczés 9 (1), Tóth M., Virág 1. Szövetségi kapitány: Danyi Gábor. Kiállítások: 16, ill. 6 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 4/2 A további negyeddöntőkben: Japán-Dánia 25-31 (17-15) Oroszország-Svédország 31-30 (26-26, 12-13) Franciaország-Norvégia 19-32 (17-5)