Lassan véget ér a szezon, az íjászok viszont még nem pihennek, hiszen augusztus végén és szeptemberben rendezik a szakági országos bajnokságokat.
A. Á. Az év legnagyobb utánpótlás-eseménye, a diákolimpia ugyan már nyár elején lezajlott, de a fiatalok is komolyan veszik a szakági országos bajnokságokat. A legnagyobb dömping szeptember 8-án és 9-én várható, hiszen a Közép-Európa Kupa évadzáró gálájával együtt rendezik meg a futásíjászok sprinttávú országos bajnokságát és a csapat ob-t is, de augusztus végére is jutott rangos verseny.
Augusztus 18-19-én például a terepíjászok 3D-s országos bajnokságát rendezték meg Borsodnádasdon, ahol annak ellenére, hogy – ahogy egy korábbi cikkünkben is leírtuk – a szövetség a fiatal íjászokat inkább az olimpiai számok felé próbálják terelni, szép számmal jelentek meg utánpótláskorú sportolók is. Összesen harmincöt ifi, kadet, serdülő, gyerek, illetve mini korosztályú íjász nevezett a kétnapos versenyre, ami az egész szezonon átívelő 3D GP-sorozat átlagban 20 fős utánpótlás-létszámához képest jónak mondható. Sajnos – nem kisebbítve az így országos bajnoki címet szerzők teljesítményét – továbbra is voltak olyan kategóriák, ahol csak egy versenyző indult, de a serdülők és a gyerekek között már négy résztvevős küzdelmeket is rendeztek. A verseny eredménylistáját ITT megtekinthetik!
Habár a 3D-seknél azt írtuk, hogy a 35 utánpótlás-versenyző szépnek mondható létszám, a pályaíjászok országos bajnokságán valószínűleg jóval több lesz a fiatal induló. A budapesti RTK sporttelepen rendezett versenyen ifi, kadet, serdülő és gyermek korosztályban osztanak érmeket, utóbbi két korcsoport ráadásul rövid- és teljes távon is megméretheti magát. A fiatal fiúk és lányok számára olimpiai, csigás, irányzék nélküli reflex és történelmi kategóriában rendeznek versenyt, a lőlapméretek és a lőtávok korcsoportonként különböznek.