UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2012-08-26 09:05

Tanulási folyamat

Bár két meccs, két vereség az ifjúsági fiúválogatott mérlege az ORV-n, komoly hátrányát mindkétszer ledolgozta a csapat a nála erősebb ellenfelekkel szemben. Ahogy a szövetségi kapitány mondja: „Hosszú tanulási folyamat elején áll a társaság” – a jégkorong-leckét viszont már az elején sem makogva „mondják fel” a fiúk.

eFBé Az Olimpiai Reménységek Versenye (ORV) valójába ifjúsági torna, a szlovákok mégis a serdülő-válogatottukkal játszanak a Jégpalotában augusztus 24-26-án. A viadal kiváló erőfelmérő a jövő tavaszi divízió II/A-s vébére készülő magyar U18-as együttesnek, hiszen valamennyi ellenfele magasabb osztályban szerepel. A lengyelek eggyel fentebb, a divízió I/B-ben, a szlovének kettővel, a divízió I/A-ban. A szlovákok pedig – ha a hasonló korosztályú garnitúrájukkal jönnek – a legmagasabb osztályt képviselik, de a serdülőcsapatuk sem lebecsülendő. Sőt, a szlovák U16-osok győzelemmel mutatkoztak be, hiszen a pénteki nyitómeccsen, büntetőkkel ugyan, de 4-3-ra legyőzték Szlovéniát.
A magyar válogatott Lengyelország ellen nyitott, a két csapat megmutatta, hogy a jégen nem feltétlenül van barátság: a meccsen 14 kiállítás közé végleges fegyelmi büntetés is fért. Komoly előnyben volt a lengyel csapat (0-3), a magyarban azonban volt tartás, mert Artur Budzowski 3. gólja után percek alatt sikerült nyílttá tenni az összecsapást (2-3). A végén 4-2 lett oda, a szerencsétlen kapott gól aztán kísértett másnap is. A lengyelek elleni összecsapás után a szövetségi kapitány, a kanadai Glen Williamson az icehockey.hu-nak értékelt, és elmondta: a csapat számára hosszú tanulási folyamat első állomása ez a torna. Újjáalakult válogatottról van szó, s noha az ezúttal fiatalabbakat, a 96-osokat tavaly már ő készítette fel, a másodéves ifikkel néhány napja kezdte a közös munkát. „Jó karaktere van a csapatnak, csak még fejlődnie kell minden játékosnak, egyre jobbnak kell lenni egyénileg és együtt is. A meccs apró részleteire kellene jobban odafigyelni, de például a korcsolyatudáson is lehet még dolgozni. Fontos, hogy sok ilyen tornán vegyenek részt a csapataink, mert így egyre több nemzetközi tapasztalatot szerezhetnek. Az edzői stáb mindennap tanítja őket, de látni kell, hogy ez hosszú tanulási folyamat. Az a cél, hogy minden korosztályban jól képzett, jó játékosokat neveljünk ki, akikre már lehet építeni. A lengyel meccs után például rögtön úgy kezdtük az értékelést, hogy megbeszéltük a srácokkal, hol tartunk most, és hová szeretnénk eljutni. Ezt mindig fontos szem előtt tartani” – összegzett Glen Williamson, akinek Majoross Gergely, Sille Tamás és Várady Csaba segíti a munkáját.
A szombati, szlovének elleni mérkőzésen is öröm volt látni, hogy a kánikulában a strandok, vagy a klímatizált plázák helyett nemcsak családtagok választották a Jégcsarnok hűvös lelátóját. Nem ez okozta azonban a megilletődöttséget, és a péntekihez hasonló kezdést (0-3), sokkal inkább a szlovének bátor és főleg eredményes támadójátéka, valamint a mieink védekezésbeli csacskaságai. A kapuban ezúttal Lajcs Marcell állt, fehérvári csapattársa, Kornakker Dániel a kispadról figyelte és segítette őt. S ha már Fehérvár: a 22 fős keret több mint felét az ifj. Ocskay Gábor Akadémia korosztályos játékosai adták, Glen Williamson egyetlen úgymond csupa „volánosból” álló sort sem rakott össze. Legyen bármennyire is a „tanulási folyamat” elején a magyar együttes, összetartásból mindenképpen ötöst érdemel: egy-egy bekapott gól után azonnal hátrakorcsolyáztak a fiúk a kapushoz és Lajcsot is, egymást is bíztatták. Reisz Áron és Vokla Roland előtt is adódott szép cselsorozat végén lehetőség, a szépítőgólt Köllő Roland lőtte majdnem „féltávnál” Trelc kapujába.
Az utolsó harmadban aztán 1-4 után lett forró a helyzet a 15 fokban. A kettős emberelőnybe kerülő magyar csapatból másodpercek alatt értékesítette a fórt Kovács Attila, aki pontos, távoli emelésével megmutatta, hogy nem véletlenül lett az ifjúsági olimpián ezüstérmes az ügyességi versenyben. Az utolsó percekben egy korong Attila sisakját, az pedig a védő homlokát ütötte meg, így a jelenleg a tengerentúlon (Avon Old Farms, USA) játszó Kovács igencsak szédelgett később az öltözőfolyosón. Közel volt ahhoz, hogy fájdalmát enyhítsék a társak: bő két perccel a vége előtt Godó Dániel neve mellé asszisztok után gól is került (3-4), nyílt hajrá következhetett. Abban pedig a pénteki átok: ezúttal a szlovén Hadzic korongja csúszott el hihetetlen módon a botok mellett és között, éppen a kapufa mellé, de sajnos belülre. Az U18-as válogatott számára így két vereség az ORV eddigi mérlege. Képek a Magyarország–Szlovénia mérkőzésről ITT. Olimpiai reménységek versenye, fiú U18-as torna, eredmények: 1. nap: Szlovákia U16–Szlovénia 4-3 h.u., büntetőkkel, Magyarország–Lengyelország 2-4 (0-2, 2-1, 0-1), gól: Erdély Csanád, 24., Mocsári Attila, 28., illetve Artur Budzowski 17., 18., 22., Przemyslav Michalski, 53. 2. nap: Szlovákia U16–Lengyelország 1-3, Magyarország–Szlovénia 3-5 (0-2, 1-1, 2-2), gól: Köllő Roland, 27., Kovács Attila, 53., Godó Dániel, 58., illetve Matic Snoj, 2., Nik Unuk, 15., Tilen Kalan, 25., Luka Vincec, 48., Sebastian Hadzic, 59. A torna állása: 1. Lengyelország 6 pont, 2. Szlovénia 4, 3. Szlovákia U16 2, 4. Magyarország 0. A mérkőzés és a rövid csapatértekezlet után Kocsis Ferenc, az ifj. Ocskay Gábor Akadémia csatára értékelt honlapunknak. – Úgy tűnt, túlságosan elengedtétek a meccs elején a szlovéneket. – Talán fáradtak voltunk, ők pedig nagyon ránk törtek, támadtak, percekbe telt, amíg felvettük a ritmusukat. – Nagyobb iram volt, mint a lengyelek ellen? – Úgy gondolom, ugyanolyan, bár ez a szlovén csapat erősebb és gyorsabb hokit játszik a lengyelnél. – Így is volt esély, hogy kiharcoljátok a döntetlent. – Úgy mentünk ki a harmadik harmadra, hogy beszorítjuk őket. Ez sikerült, sokat támadtunk és 4-3-nál megvolt a lehetőség, de nem volt szerencsénk. – Láttátok a szlovákokat, mire lehet számítani ellenük? – Két évvel fiatalabb korosztály, így a fizikum tekintetében úgy gondolom, az előny nálunk van. Viszont nagyon agresszívak és gyorsak az alapján, amit két meccsből le tudtunk szűrni. Természetesen győzni szeretnénk, mint ahogy az első két találkozón is ez volt a cél. – Túl vagytok az első összetartáson, szerinted mennyi idő kell ahhoz, hogy a csapat igazán összeálljon? – Áprilisban rendezik Észtországban a világbajnokságot, addig bőven van időnk arra, hogy a játékunkat tökéletesre fejlesszük. Jól sikerült rövid edzőtáboron vagyunk túl, sok új dolgot tanultunk. Többen hiányoztak a keretből, velük kiegészülve ütőképesek leszünk és egyértelműen aranyéremért megyünk Tallinba…