Ferencvárosi fölényt hozott a budapesti szövetség által szervezett III. Nyári Kézilabda Fesztivál, a zöld-fehérek hat korosztályban is az élen végeztek. K. D. A Budapesti Kézilabda Szövetség háromnapos fesztiválján a leány csapatok hét, a fiúk négy korosztályban mérték össze tudásukat, mivel végül a 10 évesek versenyét nem tartották meg.
Különösen a lányoknál érvényesült a Fradi dominanciája, öt korcsoport aranyérmét szerezték meg. A junior, az ifjúsági és a serdülőcsapat is veretlenül végzett az élen a körmérkőzések után, utóbbi korosztályban az FTC második csapata lett az ezüstérmes.
A 14 évesek mezőnyében Pest megye válogatottja diadalmaskodott, a fináléban 21-19-re győztek a Ferencváros ellen, úgy, hogy korábban a zöld-fehérek másik garnitúráját is megverték.
A 12 éveseknél is mindkét ferencvárosi csapat dobogóra állhatott, az egyes számú a döntőben 12-8-ra verte a Dunaújvárost, a másik pedig az Angyalföldi Sportiskola ellen diadalmaskodott.
A 2002-es születésűeknél a mohácsiak oda-vissza legyőzték az FTC-t, így megérdemelten végeztek az élen. Legjobbjuk Juhász Fanni volt.
A legfiatalabbak szivacslabdával kéziztek a szokásoknak megfelelően, és itt is Fradi-siker született: az Óbudai KSI a fináléban 12-3-ra maradt alul a végig gólerősen játszó zöld-fehérekkel szemben.
A fiúknál az ifjúságiak öt csapattal képviseltették magukat. Az FTC-PLER Budapest együttese hibátlan mérleggel nyerte meg a viadalt a Ferencváros és a Csömör előtt. A bronzérmes adta a torna legjobbját, Szakszki György személyében.
A serdülők a körmérkőzések után kieséses rendszerben folytatták, és ez sok izgalmat tartogatott. A csoportban a körbeverések miatt a Százhalombatta csak harmadik volt, de ezt követően az FTC-t és a Honvédot is legyőzte, így megnyerte a viadalt. Legjobbjuknak Papp Gergőt választották.
A 14 éveseknél a Pest megyei válogatott egy döntetlen mellett négyszer győzött, így nem férhetett kétség a diadalához. A Honvéd lett a második, míg az FTC mindkét csapata a mezőny végén szerepelt.
A 2000-es születésűeknél volt a legnépesebb a mezőny, a tíz csapatot két csoportba sorolták. A Honvéd sok gólt dobva nyerte meg csoportját, majd a döntőben 14-11-re verte a Tromos utánpótláscsapatát. A dobogóra még az FTC egyes csapata állhatott fel, miután a helyosztón legyőzte a második együttest. A további sorrend: Dabas, Csanádi KSI, Óbudai KSI, Treff 07, Postás, XVI, KMSE.
Demény Gyula, a budapesti szövetség elnöke a fesztivál végén kiemelte, hogy a játékosok kitartóan dacoltak a hőségben szaunává váló csarnokban, és így is kiváló teljesítménnyel mutatták meg, hogy a tudatos, tervszerű utánpótlás-neveléssel, bázisok kialakításával lehet fejleszteni a sportágat. A három nap alatt lejátszott 164 mérkőzés minden korosztályt átölelt és jó alkalmat teremtett a felkészülésre.
Eredmények ITT.