A VI. Magyar Junior Kupa kiírása után most már a végleges csapatlétszám. A sorsolás is megvan, így minden készen áll a szeptemberi szezonrajtra.
A. Á. Hiába tették kötelezővé az idei kiírásban, hogy az öt elitalakulat, vagyis a Wolves, a Rebels, a Sharks, a Tigers és a Hurricanes is indítson utánpótláskorú egységet, mindez nem valósult meg a gyakorlatban. Ennek ellenére összesen kilenc csapat nevezett a bajnokságra, így izgalmas szezon elé nézünk. A résztvevők magas száma ellenére a szövetség maradt az eredeti tervnél, és nem osztotta két divizióba a gárdákat: az egy kilencfős csoportból a legjobb négy jut a rájátszásba. Mindez azt is jelenti, hogy a sorsolásnak idén is kiemelt jelentősége van, hiszen nem játszik mindenki mindenkivel, hanem a csapatok, a szerencsére bízva magukat, megkapták azt a négy ellenfelet, akivel mérkőzniük kell a szezon során.
A hivatalos sorsolás alapján a következő párosításokban lépnek majd pályára az alakulatok (az amerikaifutball tradícióival ellentétben, elöl a pályaválasztó csapat neve olvasható):
Újpest Bulldogs – Fejér Juniors
Újpest Bulldogs – Budapest Wolves
Fejér Juniors – Budapest Titans
Fejér Juniors – Budapest Hurricanes
Budapest Wolves – Fejér Juniors
Budapest Wolves – Győr Sharks
Budapest Titans – Újpest Bulldogs
Budapest Titans – Győr Sharks
Miskolc Steelers – Budapest Wolves
Miskolc Steelers – Budapest Hurricanes
Jászberény Wolverines – Budapest Titans
Jászberény Wolverines – Miskolc Steelers
Budapest Cowboys – Miskolc Steelers
Budapest Cowboys – Jászberény Wolverines
Győr Sharks – Újpest Bulldogs
Győr Sharks – Budapest Cowboys
Budapest Hurricanes – Jászberény Wolverines
Budapest Hurricanes – Budapest Cowboys
A sorsolás szeszélyeinek köszönhető, hogy a Fejér Juniors és a Győr Sharks például csak budapesti csapatokkal mérkőzik, miközben a Cowboys, a Wolves vagy a Bulldogs mindössze egyszer mozdul ki a fővárosból. Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy a juniorbajnokságban ugyan csak a fent említett csapatok indulnak, de valójában kilencnél több gárda képviselteti magát, hiszen a Fejér Juniors csapatában ott lesznek például a Dunaújváros Gorrilaz fiataljai, míg a Rebels juniorkorú játékosai a Cowboys színeiben juthatnak idén játéklehetőséghez.
A bajnokság szeptember 2-án kezdődik és az alapszakasz október végig le is zajlik. A rájátszás elődöntőire november 3-án kerül sor, míg a finálét 17-én rendezik. A helyszínek még nem ismertek, ugyanis a négy között a legjobb alapszakasz mérleggel bíró csapatok kapják meg a pályaválasztói jogot. A mezőny idén nagyon kiegyenlítettnek tűnik, éppen ezért a szezonrajtig egyesével is megvizsgáljuk a csapatok nyári felkészülését, illetve azt, hogy ki milyen tervekkel vág neki a 2012-es idénynek.