UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-08-28 22:24

Semmi félnivalójuk

Lezárultak a World Tour Classic nemzetközi versenysorozat selejtezői. Összesen tizenegy játékos, köztük nyolc magyar jutott a szeptember 1-jei, zalaegerszegi fordulóba. Az indulási jogot a Répcelaki SE két — még ifjúsági korú — versenyzője, Vörös Milán és Ritter Tamás is kiharcolta.

Krecsik Adrienn Hazánk abban a megtiszteltetésben részesül, hogy a 2013-as serdülő- és felnőtt-világbajnokság mellett az idén a WTC pénzdíjas viadalának a második fordulóját is megrendezheti Zalaegerszegen. A versenyen tizenöt magyar vesz részt, nyolcan a háromnapos kvalifikációból jutottak be, akikből négyen répcelakiak, a négyből ketten pedig utánpótlás-válogatottak. Vörös Milán és Ritter Tamás a két szerencsés fiatal, akiknek az idei esztendőből van már nemzetközi elismerésük: a májusi U23-as világbajnokságon tandem párosban állhattak fel a dobogó legtetejére, legyőzve a hazai pályán játszó, igen erős német duót. Ezúttal Milán 331 fát dobott a selejtező során, amellyel a második lett, Tamás pedig 317 fával a harmadik. Fehér László szövetségi kapitány úgy vélekedik: az egész napos vetélkedő, amelyen a világranglista első húsz játékosa szintén itt lesz, rettentő erőpróbát jelent a játékosoknak, és rendkívüli koncentrációt igényel. A répcelaki fiúk edzője, Kiss Zsolt szerint azonban mindketten érett játékosok, fejben is mindig ott tudnak lenni, és az állóképességükkel sincs gond, ezért nem okozhat különösebb gondot számukra a közelgő megméretés, már kellő edzettségi állapotban vannak. A fiúk korán, július elején kezdték a felkészülést erre és az ehhez hasonlóan rangos NBC-kupára, sőt, a Szuperligában is pályára lépnek. Heti három-négy alkalommal golyós edzést tartanak, illetve sokat futnak. – Meg merem kockáztatni, hogy az első tízben lesznek, de Milán akár a döntőig is eljuthat, hiszen nemrég még Zalaegerszegen játszott, tehát hazai pályán fogadhatja a világbajnoki mezőnyt, ami nagy előny. Ő is szép eredményre számít magától – tette hozzá. A viadal lebonyolítási formája is hasonlít a tandemhez, amelyben világbajnokok lettek: kétszer mérkőznek meg egy ellenféllel (2x20 vegyes), s értelemszerűen két győzelem kell a továbblépéshez. Ha mégis 1-1 lenne az állás, három gurításos szétdobás dönt. Tehát felnőtt, elit, nemzetközi mezőny ide, vagy oda, Kiss úgy véli, a fiataloknak semmi félnivalójuk sincs.