2012-08-31 04:51
Már csak nyolcan
2002 után ismét világbajnokságot rendez Japán: ezúttal az U20-as női válogatottak mérik össze erejüket a felkelő nap országában. A női foci egyre nagyobb teret hódít, melyet mi sem bizonyít jobban, minthogy 16 csapat vesz részt a seregszemlén, vagy hogy az átlagnézőszám megközelíti a tízezret (!).
Nagy-Pál Tamás A csoportkörön már túl is vannak a csapatok a női U20-as vb-n, és egyelőre egy nagyobb meglepetésről lehet beszámolni. Az A csoportból Japánnak és Mexikónak sikerült kiharcolnia a továbbjutást. Pedig a közép-amerikaiaknak az elején még nem állt a zászló, éppen a házigazdától szenvedtek 4-1-es vereséget a nyitófordulóban. Azonban talpra álltak a lányok a nagy zakó után, és a maradék két csoportellenfelet, Svájcot és Új-Zélandot is megverve második helyen jutottak a legjobb nyolc közé. A B jelű kvartettben Dél-Korea hívta fel magára a világ figyelmét azzal, hogy az utolsó fordulóban Brazíliát legyőzve második helyen végzett a csoportban. A dél-amerikaiakat még a csoportgyőztes Nigériának sem sikerült elintéznie, 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó, de az afrikaiak így is veretlenül léptek tovább az első helyen. A másik koreai csapat sem aprózta el a dolgot: 100%-os teljesítménnyel nyerte meg csoportját. Ráadásul Argentínát 9-0-ra sikerült elintéznie a csapatnak, így szenzációs gólkülönbséggel (15-3) vette az első kört. A második továbbjutó helyre két győzelmével Norvégia ért oda – az első európai továbbjutóról számolhattunk be. A D csoportban pedig a másodikról, Németország csapatáról. Bár ez címvédőként kötelezőnek is tekinthető, benne volt a pakliban a kiesés, ugyanis halálcsoport jött össze: USA, Kína és Ghána is jó eséllyel pályázott a negyeddöntőre. A németek ennek ellenére végül gólt sem kaptak, és nyolcat lőttek, hibátlan teljesítményük csoportgyőzelmet ért. Az USA-Kína ki-ki meccs 1-1-es döntetlenre végződött, így jobb gólkülönbségének köszönhetően az észak-amerikai gárda jutott tovább. Ezzel tehát ki is alakult a legjobb nyolc mezőnye: Nigéria Mexikóval, Japán Dél-Koreával, Észak-Korea az USÁ-val, míg Németország Norvégiával találkozik az elődöntőbe jutásért.