Érem nélkül térnek haza a magyar súlyemelők az ifjúsági Eb-ről, nem teljesült az edzők várakozása. A tízfős csapatból mindössze két versenyzőnek sikerült súlycsoportjában a legjobb hat között végeznie, így már biztos, hogy ők ott lesznek a kassai világbajnokságon.
Horn Andrea A magyar csapat másik felének sem sikerült a bravúr, így egyetlen súlyemelőnk sem állhatott dobogóra a bukaresti kontinensbajnokságon. A verseny utolsó két napján öt magyar fiatal küzdött meg a súlyokkal, közülük 179 (73, 100) kilogrammos összesített eredményével Molnár Martina érte el a legjobb helyezést, hatodik lett a +69 kg-ok súlycsoportjában. Meszes Bianka 160 (73, 87) kg-mal ugyanott a kilencedik helyen végzett. Az aranyérmet a legjobb gyakorlatai során összesen 216 (101, 115) megmozgató ukrán Irina Deha érdemelte ki.
Polgár Mirjam csupán három érvényes gyakorlatot tudott bemutatni az Eb-n, szakításban 71, lökésben pedig 83 kilogrammig jutott, ami a 12. helyhez volt elegendő a 69 kg-sok között. A súlycsoport győztese 217 (98, 119) kg-os eredményével a román Madalena Bianca Molie lett.
A 85 kg-os Simon Bence, bár hét kilóval megjavította idei legjobbját, 285 (130, 155) kg-mal csak a hetedik lett. A győztes ukrán versenyző, Igor Konotop 34 kilóval emelt többet nála (140, 179).
A 94 kg-osok között Simon Áron csupán két gyakorlatát tudta érvényesen végrehajtani, 270 kg-os teljesítménye tizeneggyel marad el idei rekordjától. A súlycsoportot nyerő moldovai Marcel Guidea 77 kg-mal emelt többet a magyar versenyzőnél, aki a kilencedik helyen zárt.
A szövetség ígérete szerint a legjobb hat között végzett versenyzők - azaz Szilágyi Kinga és Molnár Martina - alanyi jogon részt vehetnek a szeptember 17-én kezdődő ifjúsági
világbajnokságon, amelyet ebben az évben Kassán rendeznek meg.
A verseny eredményeit
ITT találja.