Az idei korosztályos Európa-bajnokság részvevői esélyeshez méltóan szerepeltek a pályaíjászok országos bajnokságán.
A. Á. Nem született komoly meglepetés a pályaíjász országos bajnokságon, ahol ötvennyolc utánpótláskorú versenyző ajzotta fel íját. A szervezők huszonhárom kategóriában hirdettek győztest, és bár volt olyan verseny, ahol öten is küzdöttek az aranyért, több versenyszámban is csak egyéni legjobbjukkal versenyeztek a magányos indulók. Az alacsony részvételi aránnyal kapcsolatban Takács László, a szövetség főtitkára oldalunk kérdésére válaszolva elmondta: egyáltalán nem váratlan, hogy ilyen kevesen neveztek, mivel a fiatalok számára a diákolimpia a legfontosabb verseny az évben, az országos bajnokság inkább felnőtt esemény.
Nem véletlen, hogy a főtitkár is egy felnőttek között induló ifi teljesítményét emelte ki a hétvégéről: Ifj. Bóka László ugyanis 675 körös selejtezős eredményével megkoronázta kiváló idei évét. A fiatal íjász második helyen jutott az egyenes kieséses szakaszba és maradt is ebben a pozícióban, mivel három nyert mérkőzés után csak a döntőben kapott ki a felnőtt csigások között.
Az idei dániai utánpótlás Európa-bajnokság magyar részvevői nem neveztek fel a felnőttek közé, saját korosztályukban pedig nem igazán lehetett megszorongatni őket. Banda Árpád több mint száz kört vert riválisaira az olimpiai kadet kategória selejtezőjében, a döntőt pedig magabiztosan, 6-2-re nyerte. Az idén országos csúcsot lövő Orosz Viktor is esélyeshez méltóan szerepelt: 1402 pontos eredményével csaknem 150 körös előnnyel győzött a serdülő csigások teljestávú versenyében.
Az idén két Európa-bajnoki negyedik helyet is begyűjtő Buzás Anna bánhatja leginkább, hogy nem próbálta ki magát a felnőttek között. A csigások versenyében ugyanis a felnőttek és a kadetek is ugyanakkora lőlapra lőttek azonos távolságból, Anna pedig 613 pontos selejtezős eredményével a nagyok között is az előkelő, harmadik helyen juthatott volna az egyenes kieséses szakaszba. A Delta Íjász Egyesület fiatal versenyzőjének azonban a kadetek között is volt komoly riválisa a lővéri Csitkovics Viven személyében, aki eredményei alapján szintén megállta volna helyét a felnőtt mezőnyben. A két lány részvételével rendezett döntő komoly színvonalú csatát hozott, amelyből végül Buzás Anna került ki győztesen.
A fiatal versenyzők többsége nem pihenhet sokat az országos verseny után, ugyanis szeptember 8-9-én hazánk rendezi az idei Közép-Európa Kupa sorozat záróversenyét, ahol többen is ranglistavezetőként lépnek a céltáblákhoz.
Eredmények ITT!