Príma premier
Első mérkőzését játszotta a junior EBEL-ben a SAPA Fehérvár junior csapata. Az alaposan megerősödött fehérváriak hazai jégen kiütéses győzelemmel nyitottak. Hosszú sorozat lesz, a fiúkra még a héten két további mérkőzés vár.
eFBé A SAPA Fehérvár AV 19 8-2-re nyert az osztrák Vienna Capitals Silver ellen a junior EBEL (hivatalos nevén Erste Bank Young Stars League) első mérkőzésén. A fehérvári fiúkra heti két mérkőzés vár, szerda-szombat-vasárnap ritmusban játszik valamennyi csapat. A junior EBEL nemcsak a fehérváriak számára újdonság, hiszen az osztrák bázisú profiliga a 2012-13-as szezontól indította útjára a korosztályos sorozatot épp azzal a szándékkal, hogy a feltörekvő generáció már a felnőttekéhez hasonló körülmények között készüljön a későbbiekre. Ráadásul a junior EBEL kötelező: profi csapatot csak az a klub indíthat, amely junior együttest is szerepeltet a sorozatban.
A SAPA Fehérvár AV 19 szeptember 5-én a Vienna Capitals Silver együttesét fogadta. Az ifj. Ocskay Gábor Akadémia utolsó éveseire épülő csapat kiegészült a tavalyi farmcsapat ifjú tehetségeivel, valamint jöttek még további kiváló jégkorongozók: Svédországból tért haza a korosztályos válogatott ex-MAC-os védő Korbuly Gergely, Kanadából érkezett a csatársorba Izsák Róbert és „hozta magával” Jedrick Ruskot is. Izsák nem játszott, a Korbuly és Rusk viszont bemutatkozott a százötven fős hazai közönségnek, amely a 96-os születésű nagy tehetségnek, Erdély Csanádnak is tapsolhattak.
EBELYS, 1. forduló, SAPA Fehérvár AV19 – UPC Vienna Capitals 8-2 (3-1, 3-1, 2-0), gólszerzők: Kocsis Ferenc, 3., 19., 49., Németh Attila, 20., 32., Pillók Martin, 22., Sofron Ádám, 31., Hamvai Szilárd, 57., illetve Kaschnigg, 15., Hollendonner, 37.
A Vienna Capitals elleni mérkőzést a kanadai Kevin Primeau munkáját edzőként segítő Kiss Dávid értékelte. Dávid egyébként a szezon végén döntött úgy, hogy egyelőre (?) felhagy az aktív játékkal és 22 évesen edzőként folytatja a csapatnál.
Botját vágta a bíróhoz
Huszonöt mérkőzésre tiltották el a junior EBEL-ben szereplő EHC LIWEST BW Linz kapusát, a 17 éves Roman Golovkót. Miután a második tízperces büntetését kapta az orosz (de több mint kétéves prágai légióskodás miatt jégkorongban orosz-csehnek számító) kapus, nemes egyszerűséggel hozzávágta a botot a játékvezetőhöz. Az EBEL-ben ettől az évtől még szigorúbb szabályok vannak, így kemény döntés született: a 17 éves kapust 25 mérkőzésre tiltották el, így talán a bajnokság végén még a kapuba állhat. Az új szabályok szerint a legsúlyosabb fegyelmi vétség akár örök életre szóló eltiltással is sújtható.