UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-09-06 18:21

Tétmeccs, tét nélkül

A magyar U21-es válogatott Írország csapatát fogadta Kecskeméten utolsó előtti Európa-bajnoki selejtezőjén. Róth Antal gárdájának már nem volt igazi tétje a mérkőzésnek, a vendégek azonban matematikailag még kijuthattak a kontinenstornára.

UP-info Nagy iramban kezdődött a találkozó, Bódi Ádámnak már az első tíz percben sikerült eltalálnia a felső lécet. A 15. percben aztán már a vezetést is megszerezte a magyar csapat: Kádár Tamás passza után Futács Márkó gondolt egyet, és félmagasan, védhetetlenül lőtt 20 méterről a hálóba. Futács a második gólban is szerepet vállalt: egy szép csellel otthagyta védőjét és a bal oldalon az alapvonalig vitte a labdát, ahonnan középre gurított, Kovács István pedig közelről pofozta a hálóba a játékszert. A 40. percben szépítettek az írek, amikor Gulácsi Péter nem tudta megfogni Brady büntetőjét. A másik oldalon Futács rontott a teljesítményén, miután a kezezésért megítélt tizenegyesét hárította a vendég kapus, a kipattanót pedig az égbe lőtte a magyar csatár. A fordulás után sem esett vissza az iram, fölényben maradt a magyar válogatott, főleg Futács volt nagyon elemében. Újabb gól viszont már nem esett, így 2-1-re győzött a Róth-legénység. A csapat utolsó meccse a sorozatban hétfőn lesz Liechtenstein ellen.