Győzött a rutin
Megszorongatta a KEK-győztes Ferencvárost a juniorokból álló Veszprém a női kézilabda NB I-ben. A Fradiban is remekelt egy fiatal, a 16 éves Lukács Viktória.
UP-info A Győrből Veszprémbe költöző juniorokra már a bajnokság második fordulójában hatalmas feladat várt, ugyanis a KEK-győztes, BL-induló Ferencváros otthonába látogattak. Róth Kálmán fiatal csapata bátran kezdett, 2-2 után 5-2-re elhúzott. A veszprémiek néha túl keményen védekeztek, az emiatt ítélt emberelőnyöket pedig a Fradi játékosai rutinosan kihasználták, és fordítottak. A vendégek a szélső, Schatzl Nadine góljaival egyenlíteni tudtak, de 9-9 után négy góllal elhúzott a Fradi, és ezt az előnyét tartani is tudta. A zöld-fehéreknél pályára lépett a mindössze 16 éves Lukács Viktória, aki két gólt szerzett gyorsan, majd később még egyet hozzátett. Bemutatkozott a ferencvárosi közönség előtt a nyáron igazolt, 18 éves Szekerczés Luca is, aki az ifjúsági világbajnokság egyik legjobbja volt, ám ezúttal nem szerzett gólt. A veszprémiekkel a válogatottban a junior-vébén együtt szereplő Such Nelli ezúttal nem kapott lehetőséget.
FTC-Rail Cargo Hungaria - Veszprém Barabás Duna Takarék KC 33-26 (17-13) FTC: Abramovics Alena - Kovacsicz Mónika 11, Zácsik Alexandra 3, Cifra Anita 6, Tomori Zsuzsanna 5/2, Szucsánszki Zita 1, Vérten Orsolya 3, csere: Pastrovics Melinda (kapus), Nerea Pena, Deáki Dóra 1, Lukács Viktória 3, Szamoránsky Piroska, Szekerczés Luca, Szarka Adrienn. Vezetőedző: Elek Gábor. Veszprém: Pásztor Bettina - Hosszu Boglárka 1, Planéta Szimonetta 5, Tóth Gabriella 2, Palkó Fruzsina 4, Tóth Eszter 6/1, Pelczéder Orsolya, csere: Víg Vivien (kapus), Kurucz Ivett, Horváth Dóra, Schatzl Nadine 6, Kokas Viktória, Takács Bianka, Bárány Krisztina 2. Vezetőedző: Róth Kálmán. Hétméteresek: 2/1, illetve 2/1. Kiállítások: 6 perc, illetve 14 perc.