Kiss Pál Tamás ismét megbüntették, így csak tizenötödik lett a GP3-asok szezonzáró futamán.
A. Á. Kiss Pál Tamás büntetéssel kezdte, és büntetéssel is zárta a monzai versenyhétvégét, így pedig esélye sem volt arra, hogy idei utolsó versenyén pontokat szerezzen. A fiatal magyar pilóta csak a 15. helyen végzett a második futamon, miután egy sárgazászlós szakaszt figyelmen kívül hagyott, és ezért hátrébb sorolták a nyolcadik helyről. Tamásnak idén ez volt az ötödik büntetése, így kínjában már csak nevetni tudott az egészen: „Meglepődtem volna, ha az utolsó versenyt megúszom büntetés nélkül, úgy gondolom, így volt kerek ez az évad. Nem is tudom, miért kaptam a büntetést, de őszintén szólva, nem is nagyon érdekel már. Állítólag a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt büntettek meg, pedig nem előztem a hatálya alatt, és ha javítottam a szektoridőmön, akkor mindenki más is, mert épp egy vonat közepén haladtam” – nyilatkozta az Atech CRS GP pilótája saját honlapjának.
„Amúgy a többiek előzhettek négykerekes pályaelhagyással, levághatták kedvükre a sikánt akár többször is, előzhettek sárga zászlónál, nem kaptak semmit, úgyhogy elég érdekesnek tartom a versenybírák koncepcióját. A Ki kapta a legtöbb büntetést idén?-bajnokságot biztosan megnyertem volna, és mindezt úgy, hogy egy versenyen sem törtem össze senkit. Egyszerűen nem tartom korrektnek a versenybírák felfogását, úgy, hogy már nem is reklamáltam a leintés után, csak gyorsan összepakoltam, és eljöttem onnan, mert úgy éreztem, hogy én egy percig sem akarok tovább ott maradni” – bosszankodott Tomi, aki idén már nem először nem ért egyet a versenybíróság döntésével.
Éppen ezért magyar pilóta ingerült nyilatkozata valószínűleg nem csak ennek az utolsó büntetésnek, hanem az egész szezonban elszenvedett, vélt vagy valós igazságtalanságoknak szól. Tamás az idény során többször is panaszkodott riválisai életveszélyes manővereire (legtöbbször csak el kellett vennie a gázt, de egyszer nem tudta elkerülni a nagy karambolt), mégsem sikerült elérnie semmit a versenybíróknál. Ennek oka talán az lehet, hogy az illetékesek inkább elnézik a tapasztalatlanságból adódó veszélyes versenyszituációkat, mint az olyan alapvető szabályok figyelmen kívül hagyását, mint például a sárga zászló, vagy a záróvonal. Tomi tehát hiába nem tört össze senkit idén, jobb, ha a jövőben a pályabírókra is legalább annyira koncentrál, mint versenytársaira.
A futam egyébként nem csak a büntetésen ment el, az autó sem működött tökéletesen: „Nemcsak a sorozatos büntetésekből lett elegem, hanem abból is, hogy a második futamon már megint esélyem sem volt harcolni az élmezőnnyel, az egyenesekben folyton egyszerre hárman estek rá a nyakamra, és örültem, ha tartani tudtam a pozíciómat. Evans például úgy ment el mellettem az egyenesben, mint aki szemből jött, pedig higgyék el, én is tövig nyomtam a gázpedált és elvileg ugyanolyan autóban ülök, mint ő, vagy bárki más” – mondta csalódottan Tamás.
Nem csoda, hogy a magyar pilóta nem volt elégedett, hiszen ha nem esnek ki előle annyian, még a büntetés nélkül sem lett volna esélye a pontszerzésre. Igaz, hogy a rajtnál rögtön sikerült előrejönnie egy helyet, de az első kör végén már csak a 10. volt. Ezután sokáig a 9. és a 13. hely között ingázott, míg a verseny végére teljesen visszaesett. A kiesések okán aztán feljött a kilencedik pozícióba, itt is intették le, de mivel a verseny után megbüntették a finn Vainiót, Tamás egy-két percig azt hihette: pontszerzéssel zárta a szezont. Később kiderült, hogy őt is hátrasorolták, így lett tizenötödik.
A futam egyébként hihetetlenül izgalmasan alakult, ugyanis az újzélandi Mitch Evans és a német Daniel Abt is hatalmasat küzdött a bajnoki címért. Abtnak mindenképpen nyernie kellett volna, az utolsó helyről rajtoló Evansnek pedig nullázni ahhoz, hogy a német meg tudja fordítani a pontversenyt, a pilóták pedig igencsak kitettek magukért. Abt a nyolcadik helyről küzdötte fel magát az élre, miközben Evans vészesen közeledett a pontszerzőkhöz. Úgy tűnt, hogy az újzélandi már a verseny felénél ott lesz a legjobb nyolcban, de besokallt, a kavicságyból pedig defektes gumival tudott csak kikecmeregni. A pontszerzés elúszott, Abt pedig továbbra is vezetett. Az utolsó előtti körben aztán a ciprusi Ellinas mentette meg a bajnoki éllovast, aki — megelőzve a németet — tulajdonképpen megnyerte a bajnokságot Evans-nek.
Kiss Pál Tamás összetett versenye már a pénteki szabadedzésen elment, így nem meglepő, hogy a magyar pilóta 38 pontjával maradt a 12. helyen. A tavalyi 11. egységhez és 16. bajnoki pozícióhoz képest ez tulajdonképpen előrelépés, de Tomi minden bizonnyal többre vágyott, amikor aláírt az Atech CRS GP-hez. A csapat egyébként a vártnál jóval gyengébben szerepelt, ugyanis csak a 8. lett a kilencfős mezőnyben. Ezért persze a legkevésbé sem lehet a magyar fiút hibáztatni, hiszen az istálló összesen 39 pontot gyűjtött, vagyis Tomi két csapattársa mindössze egy egységgel vette ki a részét az idei bajnokságból.
A GP3-as idény véget ért, de Tamás még nem fejezi be a versenyzést, mivel nemsokára volán mögé ül a World Series by Renault hungaroringi futamán.