UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-09-14 07:38

Hiányzott a match race-rutin

Nagy meglepetést okoztak a fiúk azzal, hogy bronzot nyertek az Eb-n — mondta az Utánpótlássportnak a vitorlázók szövetségi kapitánya. Litkey Árpád szerint a Földesi Péter, Doubravszky Bálint és Borsos Dániel alkotta egység akár előrébb is végezhetett volna, ha van egy kis match race-rutinja.

Horn Andrea– Számított arra, hogy ennyire jól szerepelnek az újoncok? –  Az 5-8. helyre vártam őket, meglepett az eredmény. Még nagyobb is lehetett volna a meglepetés, hiszen a későbbi győztes, Guillaume Pirouelle egységét a körmérkőzésen (round robin) legyőzték, ám az elődöntőben kétszer is kikaptak tőle. Hiányzott a rutin és túl nagy volt az izgalom, nem azt csinálták, amit megbeszéltünk. A kisdöntőre azonban összeszedték magukat és ismét szépen dolgoztak, így sikerült elnyerni a bronzérmet.  
– Az augusztus végi 470-es junior Európa-bajnokságon nem szerepeltek ennyire jól a trió tagjai, pedig az az ő hajóosztályuk. Mi az oka? – Idén nem töltöttek elég időt a vízen 470-esen, ez a hajókezelésen és a sebességen is meglátszott. Egy-egy futamban viszont sikerült elkapniuk a fonalat, a középmezőnyben, az ezüstflotta elején zártak. – A match race Eb-re azonban csupán két hetet készültek, mégis remek eredményt értek el. – Talán éppen azért, mert minden információ friss volt a fejükben, nem régi, rossz beidegződések irányították őket, hanem megtették, amit kértem tőlük. És bár az ellenfelek többsége ott van a felnőtt világranglistán, ők is utánpótláskorúak, ezért a magyar újoncok nem voltak megilletődve, hogy ellenük kellett versenyezniük. – Az elméleti felkészítés mellett volt lehetősége gyakorolni az egységnek az Eb-n használt J22-es hajóval? – Nem, az teljesen új volt számukra, a verseny helyszínén próbálhatták ki először. A gyakorlati felkészítés három napig tartott, Tihanyban két kishajóval és egy, a J22-eshez hasonló, tőkesúlyos hajóval gyakoroltak. – Miben különbözik a match race és a flottaverseny? – A kieséses rendszerű versenyeken nem kell egyhuzamban órákig a vízen lenni: a futamok 45-50 percesek, de van belőlük tíz vagy még több. És mivel az egyes futamokban csak két hajó vesz részt, azokat úgy kell felépíteni, hogy az történjen, amit mi szeretnénk. Irányítani kell az ellenfelet, hibára késztetni, aztán kihasználni az abból adódó lehetőségeket. – Van közös jövője az egységnek? – Nagyon tetszett nekik a match race, szeretnék folytatni. Most azt kutatjuk, hol versenyezhetnének legközelebb. Kapcsolódó cikk: Eb-bronz Itáliából