Bár a kvalifikációk a fiatalabb korosztályok bajnokságaiban már zajlanak, a jégkorongszezon igazán egy hét múlva startol. Attól kezdve dübörög: magyar bajnokik, junior EBEL, szlovák junior interliga, női EWHL, a válogatottaknak pedig selejtezők, felkészülési meccsek és világbajnokságok következnek még ebben az évben.
eFBé A kölyök- és a serdülő-bajnokságokban egyaránt a hétvégén derül ki, hogy a már A csoportba jutott nyolc, illetve hat csapat mellé melyik kettő kerül ,és kezdheti meg a 2012/13-as pontvadászatot a legjobbak között.
A Vasas és az Újpest több korosztályban indít közös csapatot, de az MTK is vagy a Győrrel, vagy az FTC-vel fúzióra lép. A legjobbakat felvonultató A csapatok számára az ifjúsági és a juniorbajnokság mellett több nemzetközi sorozat is biztosítja a megfelelő mérkőzésszámot. A SAPA Fehérvár AV19 (U18-ig Ifj. Ocskay Gábor Akadémia néven szerepel) már többször jégen volt a junior EBEL-ben, ahol egyelőre veretlen. A 17-20 éves játékosokból álló keret tagjainak azt a szerda-szombat-vasárnap ritmust is fel kell venniük, illetve felkészülniük arra, hogy a pontvadászatok beindulásával tovább nő a heti mérkőzésszám.
A Vasas-Újpest közös csapat, a MAC és a Debrecen a szlovák U20-as első ligában szerepel, amelyben összesen 16 együttes van. A szeptember végén induló interliga-sorozat alapszakasza február közepéig tart, szombaton és vasárnap játszanak a csapatok.
Akik külföldön folytatják és akik hazajöttek
A családi hagyományokat követve Kiss Zsombor is külföldre igazolt: 17 éves bátyja, András ugyancsak nem itthon kergeti a pakkot, hanem Németországban, az EHC Freiburgban. Zsombor 15 évesen lett a svájci SC Bern Future igazolt jégkorongozója. A klub nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás-képzésre és a tehetségek felkarolására, így Zsombor összes költségét állják, aki így a tanulás mellett gond nélkül koncentrálhat a munkára.
Zsomborhoz hasonlóan MAC-nevelés a 17 éves Nagy Zoltán, aki Ausztriában lesz akadémista. Zoli a Red Bull Salzburg utánpótlás-akadémiáján folytatja tizenkilencedmagával: az öt éve életre hívott közel egyéves utánpótlás-nevelő programjába ugyanis mindössze húsz (Európából mindenhonnan érkező) tehetséget választanak ki próbajáték után. Zoli Grazból érkezett: egy év légióskodás után biztosan Ausztriában marad még egy évet. A RB Salzburg legjobb ifjúsági játékosainak egyikeként folyamatosan játéklehetőséget kaphat a klub által életre hívott nemzetközi bajnokságban is amellett, hogy a cseh junior-interligában is jégre lép.
Svájcban egyébként Zsombor nincs teljesen egyedül, hiszen Hentes Kristóf (GC Küsnacht Lions) már a negyedik, Horváth Bence (La-Chaux-de-Fonds) a harmadik idényét kezdi az óraműpontosság országában.
A lányok messzebbre jutottak: az U18-as válogatott sikereinek köszönhetően a magyar jégkorongozó hölgyekre felfigyelt a kanadai szakma. A Scandon Creek jégkorong akadémián, az Ontario állambeli Barrie városában folytatja egy évig biztosan két védőjátékos, a 19 éves Trencsényi Kitti és a 17 esztendős Molnár Mónika. Nem ők az egyedüli európaiak, hiszen angol, német, osztrák és orosz légiósai is vannak az SCHA-nak.
Olyan játékos is akad, aki az érettségi évében biztosabbnak látja, ha a tanulmányait itthon fejezheti be. Svédországból Könczei Áron tért vissza Debrecenbe, Galló Vilmos viszont maradt a Flemingsbergs játékosa. Ugyancsak maradt klubjánál északon Kozma Dániel (Alingsås) és Daoda Olivér (Huddinge IK), igaz, ők már vagy még nem érettségizők. Kozma egykori csapattársa – mind a MAC-ban, mind Svédországban) –, Korbuly Gergely szintén hazatért, de nem nevelőegyesületéhez, hanem a fehérvári akadémiára.