Kiss Pál Tamás remekül kezdett a World Series by Renault hungaroringi futamán, ugyanis az esős és a száraz edzésen is messze ő volt a legjobb újonc.
A. Á. Egy hete ért véget a 2012-es GP3-as szezon, de Kiss Pál Tamás nem pihen. A mindössze 21 éves magyar pilóta ugyanis meghívást kapott a World Series by Renault (WSR) hungaroringi futamára, ahol 530 lóerős, állítható hátsó szárnnyal (DRS) szerelt formaautó volánja mögött próbálhatja ki magát. Habár elsősorban az élményért és a sorozat hazai népszerűsítésért vesz részt a versenyen, mindemellett fontos tapasztalatokat szerezhet a következő szezonra. Jövőre ugyanis jelentős teljesítménynövelés várható a GP3-asoknál: az eddigi 280 lóerős motorokat 400 lovas erőforrásokra cserélik.
A WSR tehát komoly kihívás, de a fiatal pilóta eddig nagyon jól alkalmazkodik. Az idei GP3-as szezon 12. helyezettje a péntek délelőtti esős szabadedzésen ült életében először ilyen erős autóban, mégsem esett kétségbe. Tomi a 16. helyen végzett a 26 fős mezőnyben úgy, hogy közben a széria két másik GP3-as újoncát is maga mögé utasította. Több mint 1 másodpercet vert az idei GP3-as ezüstérmesre, Daniel Abtra, míg az összetett negyedik Aaro Vainio két szekundumnál is többet kapott. Ez még úgy is szép teljesítmény, hogy Tamás hazai versenyzőként bizonyára jobban ismeri a pályát, mint riválisai.
A második, immáron teszt tovább növelte Tamás önbizalmát: nem csak az idején javított, de a helyezésén is, miközben a jó összehasonlítási alapnak tekinthető GP3-as versenytársak maradtak a mezőny végén. Végül a 12. helyen fejezte be a körözést, ráadásul alig egy másodpercre maradt el az edzés győztesétől, a Forma-1-es tesztpilótaként is tevékenykedő Jules Bianchitól.
Talán a jó szereplésnél is örömtelibb, hogy a fiatal pilóta élvezi a száguldozást a bivalyerős Renault volánja mögött: „Hihetetlen, mekkora erő lakozik ebben az autóban, és elképesztő, hogy mennyi mindenre kell figyelni vezetés közben – egyszerre kell váltani, állítani a DRS-t és a kanyarokat sem árt közben bevenni, úgyhogy nem egyszerű a feladat, de nagyon élvezem ezt a kihívást. A testem ugyan érzi, hogy fizikailag nagyobb igénybevételnek van kitéve, mint eddig bármikor, de a szemem és a lelkem már régóta vágyott rá, hogy ilyen tempóban haladjon alattam az autó az egyenesekben és a kanyarokban is. Most úgy érzem magam, mint aki kis kóstolót kapott a mennyországból, és alig várom a szombati folytatást” – lelkendezett Tamás saját honlapjának.
Érdemes megjegyezni, hogy nem csak Tomi örül a szereplésnek, hanem csapata is. Az autót biztosító BVM Target csapat szerelői és versenymérnökei egyenesen megdöbbentek a versenyző teljesítménye láttán. Tudták, hogy a magyar fiú gyors, de azt nem gondolták, hogy ennyire közel lesz az élmezőnyhöz, azt pedig pláne nem, hogy egy-két állandó pilótát is maga mögé utasít. Ráadásul Tamás a szombati időmérő edzésen és a délutáni versenyen még tovább is javíthat időeredményén és helyezésén.