UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2012-09-15 04:47

Görbicz Anita-ösztöndíj

Tóth Gabriella kapta első alkalommal a Görbicz Anita-ösztöndíjat, amelyet a győri klasszis a legtehetségesebb utánpótláskorú kézilabdázónak ítél oda. A kuratórium tagja szerint méltó helyre került az elismerés. K. D. Tavasszal, szerződéshosszabbítása alkalmával jelentette be Görbicz Anita, hogy minden évben támogat egy fiatal játékost a róla elnevezett ösztöndíjjal. A tehetség mellett a szorgalom, a tanulmányi eredmény, a nyelvtanulás és a szociális háttér is fontos a döntésben. A győri játékos dolgát a klub elnöke, Kelecsényi Ernő és az utánpótlást vezető Róth Kálmán segíti a kiválasztásban. A díjat elsőként Tóth Gabriella, a győri akadémia neveltje vehette át. Az irányító-átlövő jövő héten lesz 16 éves, de már játszott a felnőttek között az NB I-ben, ezt a szezont pedig Veszprémben tölti a Győrből átkerülő junior-válogatottakkal. A tehetséges játékos azt mondta: meglepte az elismerés, és büszke arra, hogy példaképe őt választotta ki. A díjjal pénzbeli támogatás és szakmai tanácsok is járnak a világklasszis kézilabdázótól. A kuratórium tagja, Róth Kálmán honlapunknak azt nyilatkozta, hogy méltó helyre került a díj, mert Tóth Gabi valóban a korosztály legtehetségesebbje. Görbicz Anita ikon minden győri fiatal játékos számára, így nagy megtiszteltetés érte az irányító-átlövőt. Tóth Gabriella a nyári ifjúsági világbajnokságon azért nem vehetett részt, mert még nem múlt el 16 éves. Akkor Danyi Gábor szövetségi edző arról beszélt, hogy megérezték a hiányát.