2012-09-16 12:45
Egy döntősünk már van
Szeptember harmadik hétvégéjén rendezte a Vasas a XVI. Vihar Levente leány nemzetközi röplabda-tornát a Folyondár utcában. A gyermek- és serdülő-korosztálynak rendezett viadalon szombaton a csoportmérkőzéseket játszották le.
Nagy-Pál Tamás Nagyon rangos nemzetközi mezőnyt sikerült összehozniuk a Vihar Levente-torna rendezőinek: olasz, szerb, román, szlovák, szlovén és osztrák csapat is részt vett a megmérettetésen. A gyermek- és a serdülő-korosztályban is nyolc-nyolc csapat indult, két négyes csoportba osztották őket. A kvartettekből az első két helyezett jutott a vasárnapi elődöntőkbe. A gyerekek mezőnyében hat magyar csapat indult, a nemzetközit pedig az olasz Anderlini Unicom Starker és a szlovák Slavia Bratislava képviselte. A rendező Vasas A és B csapattal is indult, de utóbbi eredményeit nem számolták. Ahogy arra számítani lehetett, mindkét vendég gárda bejutott a legjobb négy közé. Az Anderlininek veretlenül sikerült, a pozsonyiak viszont a Budapest Bank Békéscsabai RSE-től és a Vasas B-től is kikaptak – szerencséjükre utóbbi nem számított. A Vasas A csapatának is összejött az elődöntő, csak az olaszoknak sikerült legyőzniük a házigazdát. A másik magyar résztvevő a Békéscsaba lett a négy között, melynek az Anderlinivel kell megküzdenie a fináléért. A serdülőknél még színesebb volt a mezőny: az UMKS PMOS Chrzanów képviselte Lengyelországot, a Volleyball Club Tirol Ausztriát, a C.S.ADEP Satu Mare Romániát, a VK Levice Szlovákiát, míg a ZOK TPV Novo Mesto Szlovéniát. Közülük azonban csak ketten élték túl a csoportkört: az osztrákok és a románok. A magyar csapatok közül pedig – a gyermek-korosztályhoz hasonlóan – a Vasasnak és a Békéscsabának sikerült kivívnia a részvételt. Apró szépséghiba, hogy egymás ellen elődöntőznek, igaz, így legalább biztosan lesz magyar résztvevője a finálénak.