UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2012-09-18 09:44

Bevették Egert

A korosztályos fiúbajnokságok második fordulójában a Vasas látogatott Egerbe. A Bárány-uszodában az idény eleji forma és a felkészülést hátráltató edzőhiány látszott a hazaiakon, de bíztató jelek is mutatkoztak az utánpótlás-fellegvárban, kiváltképp a serdülő csapat játékában.

eFBé Az ifjúsági csapatok mérkőzése nyitotta szeptember 16-án a ZF-Eger–Vasas párosítást a Bárány-uszodában. Két szoros negyed és 5-5-ös félidő után viszont csak a piros-kékekről szólt a csata, Kenéz György tanítványai irányították a játékot és lőtték a gólokat. Salamon Attila, Trombitás Bálint és Varga Dániel vezérletével összesen kilencet, de ahhoz, hogy a kapott gólok száma nulla legyen, Szentesi Máté remek védései is kellettek. A Vasas-ifi 14-5-re nyert és a múlt heti Honvéd elleni döntetlent követően megszerezte első győzelmét. Az egrieknek ez volt az első bajnoki mérkőzésük az idényben, mert a múlt heti BVSC elleni ifjúsági és serdülő összecsapást egyaránt elhalasztották.
A gyermek korosztályban, amelyben az idén zömmel a 98-as születésű játékosok alkotják a kereteket, egyértelműen a Vasas volt a mérkőzés esélyese. Az egriek számára fizikálisan valamennyi mérkőzés hátrányból indul, mivel főként 99-esek alkotják a garnitúrát (mindössze két 98-as mellett egy 2000-ben született játékos is szerepel a csapatban). A múlt heti, BVSC-től elszenvedett tizenkilenc gólos vereség mellé most egy tízgólos került a jó erőkből álló Vasas ellen. A vendégeknél újra a vízben volt Burián Gergely, de ezúttal még nem ő, hanem Bencz Rolf termelte igazán a gólokat, igaz, egy mezőnyjátékos kivételével valamennyi piros-kék pólós a hálóba talált. A Gyulavári Zoltán edzette egri együttesben Magyar Márton volt ezúttal is a kulcsember, de az ő négy gólja is kevés volt a tisztes vereséghez. A vezetőedző a már korábban említett okot emelte ki, amikor a találkozót értékelte az egri klub honlapjának. „Az 1999-es gyerekekkel játszunk az 1998-as bajnokságban, ez olyan mintha Kovács „Kokó” István bunyózna Klicskóval. Olyan méretbeli különbségek vannak, amelyet technikai tudással és lelkesedéssel nem lehet kiegyensúlyozni. A cél a folyamatos fejlődés és rutinszerzés, ezért dolgozunk az edzéseken és a mérkőzéseken.” A nap legszorosabb mérkőzését a két csapat serdülői játszották. A „vízi hullámvasútról” végül a vendégcsapat szállt le győztesen leginkább annak köszönhetően, hogy van egy Manhercz Krisztiánja, aki tíz gólt lőtt.
Bár egri szempontból 2-7 volt a félidő, Tóth Máté négy találatának is köszönhetően 10-10-ről indult az utolsó nyolc perc. A hazaiak lendülete kitartani látszott, mert az Eger 13-10-re is vezetett. Innen jött újra a Manhercz-henger és a kihasznált piros-kék emberelőnyök sora 14-13-s Vasas sikert eredményezett. Az egriek kispadján már ott ülhetett Tóth Kálmán, aki ezt a korosztályt és az ifiket is vezetőedzőként irányítja. A mester a nyár folyamán szenvedett súlyos balesetet, törött bokáját megoperálták, a lábadozás azonban a medencepart helyett otthon telt, ez pedig a garnitúrák nyári munkájára is komolyan kihatott. Első pontjait egy hét múlva újra hazai pályán szerezheti meg az Eger, amely az újonc pécsieket fogadja a Bárány-uszodában.