UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-09-19 13:53

Lepipálták a lányok a fiúkat

Igazi utánpótlás meccsdömping volt kedden: pályára lépett az U15-ös és az U16-os fiú, valamint az U17-es leány válogatott is. A mérleg egy-egy győzelem, vereség és döntetlen.

UP-info A fiú U16-os válogatott Vecsésen fogadta felkészülési mérkőzésen Macedónia korosztályos csapatát. A gárda ezzel a jövő őszi Európa-bajnoki selejtezőkre kezdte meg felkészülését Szepessy László vezetésével. Az első félidő nem volt túl eseménydús, de a szünet után azonnal megszerezték a hazai játékosok Gögitz révén a vezetést. A hajrára azonban elfáradt a csapat, a macedónok pedig ezt kihasználva ki is egyenlítettek, így 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó. Az U15-ös gárda „vérbeli” hazai pályán, Telkiben fogadta Svájc legjobbjait. Már az első félidőben is fölénybe került a vendégcsapat, majd egy eladott labda után a vezetést is megszerezte. A fordulás után is sikerült kihasználnia két magyar védelmi megingást a svájci csapatnak, és végül 3-0-ra megnyerte a mérkőzést. Hevesi Tamás csapata, az U17-es leány válogatott Bólyon fogadta Montenegrót egy remek sorozat folytatásaként, ugyanis az együttes elmúlt öt mérkőzésén győzött, ráadásul 22-5-ös gólarányt produkált. Ez a mérkőzés azonban nem kezdődött jól, ugyanis Samu Annába már az első percben csúnyán beleszállt egy vendégjátékos, a magyar futballistát percekig kellett ápolni a pályán, de folytatni tudta a játékot. A montenegróiak később is meglepően durván játszottak, minek eredményeképpen már a 23. percben kiállította a játékvezető az egyik középső védőjüket. Három perc múlva Zólyomi Rebeka megszerezte a magyarok első gólját, egy perccel később pedig Kaján Zsanett volt eredményes. A szünet előtt még Csorbai Nikolett és Fenyvesi Evelin is betalált – 12 perc alatt szerzett négy gólt a hazai csapat. A második félidőre Hevesi gyakorlatilag sort cserélt, így csak kapufáig sikerült eljutniuk a lányoknak – négyszer is -, így maradt a 4-0-ás győzelem, vagyis sorozatban hatodszor nyert a magyar csapat. – Nem kezdtünk jól, az első öt-tíz perc után azonban átvettük az irányítást, szép akciókat vezettünk, és megérdemelten szereztünk négygólos vezetést - mondta a meccs után Hevesi az mlsz.hu-nak. - Sajnos az ellenfél hozzáállása nem volt összeegyeztethető a labdarúgás szellemiségével, elképesztő szabálytalanságokat követtek el, ütöttek, rúgtak, csak a játékvezető jóindulatán múlt, hogy nem hét emberrel fejezték be a meccset. A kapusunk a második ilyen rúgás után meg is sérült, játékosaim a második félidőben joggal tartottak az ellenféltől. Ebben a periódusban már a teljesítményünk is visszaesett, de így is a játék minden elemében felülmúltuk az ellenfelet.