Klenáncz Szabolcs újabb harmadik hellyel folytatta remeklését az autokrossz Európa-bajnoki sorozatban.
A. Á. Klenáncz Szabolcsnak nagyon jól megy Franciaországban. A mindössze 14 éves pilóta még május elején St. Martin de Valmeroux-ban egy harmadik hellyel kezdte meg szereplését a junior szöcskések versenyében, most St. Igny Vers-ben pedig újra dobogóra állhatott. A dömsödi fiú az eddigi nyolc versenyből haton pontszerzőként végzett, ami nem rossz arány, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a legutóbbi futamot a felnőtt országos bajnokság miatt kihagyta.
A mostani harmadik hely ráadásul azért is megsüvegelendő, mert Szabolcs nagyot harcolt azért, hogy ilyen előkelő pozícióban végezzen. Az időmérők ugyanis nem úgy sikerültek számára, ahogyan azt várni lehetett: az élmenőktől több mint másfél másodpercre lemaradva, csak a 8. helyen zárt. Innen kellett vasárnap felkapaszkodnia, a fiatal pilóta pedig sikerrel vette az akadályt: fantasztikus döntőt futva egészen a harmadik helyre zárkózott fel úgy, hogy még a hatodik helyével Európa-bajnoki győzelmét bebiztosító Jakub Kubiceket is megelőzte. Szabolcs remekül rajtolt, és egy balesetből is előnyösen jött ki, sokáig a második helyen haladt, de végül be kellett érnie a bronzéremmel.
A most szerzett 15 pont arra nem volt elég, hogy pozíciót fogjon összetettben, de újra sikerült felzárkóznia az élmezőnyhöz. Jelenleg kilencedik a bajnokságban, és matematikailag még a legjobb öt közé kerülés is elérhető. Ehhez viszont jól kell szerepelnie az olaszországi zárófordulóban, ami Szabolcs jelenlegi formáját elnézve (két harmadik hely az Eb-sorozatban és egy felnőtt magyar bajnoki győzelem az utolsó három versenyen) abszolút reális elvárás a bajnokságban az idén debütáló pilótával szemben.
A másik két magyar érintettnek már kevésbé sikerült jól a franciaországi hétvége. A felnőttek között versenyző, de szintén utánpótláskorú Szabó Krisztián az időmérőn csak a kilencedik lett, így a B döntőbe kapott besorolást. Ez még nem jelentett feltétlenül rosszat, hiszen Krisztián az idén már többször is felküzdötte magát innen az A döntőbe, ezúttal viszont nem volt szerencséje. A 21 éves magyar fiúnak két körrel a vége előtt fel kellett adnia a versenyt, 15. helyével pedig mindössze két pontot szerzett. Szabó nagyon sajnálhatja ezt a hétvégét, ugyanis a Buggy 1600-asok összetett versenyében is jelentősen visszaesett. A bajnokságot vezető három pilótának szintén nem sikerült jól a hétvége, az üldözők – Krisztián kivételével – viszont ott voltak a legjobbak között, így a 21 éves tehetség már csak a hetedik az Európa-bajnoki pontversenyben. Ráadásul az Eb-dobogó is biztosan elúszott, ugyanis az ötödik helynél már matematikailag sem végezhet előrébb.
Mégsem Krisztián volt a legcsalódottabb a verseny után, hanem a sportág hazai úttörőjének számító, címvédő Kárai Tamás. A sorozat nagy esélyese utolérhetetlen volt az egész hétvégén, de a legfontosabb pillanatban, a vasárnapi versenyen – az utóbbi négy viadal közül már a harmadikon – cserben hagyta a technika, így legnagyobb riválisa, a cseh Vaclav Fejfar szinte behozhatatlan előnyre tett szert vele szemben.
A bajnokság zárófordulóját szeptember 22-23-án rendezik az olaszországi Maggiorában, ahol mindhárom magyar versenyző megpróbálja méltóképp búcsúztatni a 2012-es szezont.
Videó Klenáncz Szabolcs versenyéről:
(Szabolcs a 321-es rajtszámú fehér szöcskében látható)