Két szám után még úgy tűnt, akár az első hatban is végezhet a magyar vegyes váltó, ám a kombinált számban minden borult... A tizenkettedik helyen zárt az Ormándi Rebeka, Bruckmann Gergő páros az ifjúsági A öttusa világbajnokságon, Tatán.
Krecsik Adrienn Az ifjúsági világbajnokság második napján 18 vegyes páros versengett egymással a bajnoki címért. Szokás szerint a vívással nyitottak a tatai kézilabdacsarnokban. Az Ormándi Rebeka, Bruckmann Gergő alkotta magyar kettős nem kezdte jól a számot, sokáig a mezőny hátulját „erősítette”, majd a végére sikerült feljönnie a 10. helyre: Rebeka és Gergő is egyaránt 8 győzelmet aratott és 9 asszót vesztett, amelyek együttesen 16-18-as mérleget adtak, ezzel pedig 776 pontot gyűjtöttek, ugyanannyit, mint az ukránok és a tajvaniak. A legjobban az orosz duónak jött ki a lépés (26 győzelem, 8 vereség).
Következett az úszás a tatabányai 50 méteres medencében. A mieink a második futamban úsztak a hármas pályán, ahol a litvánok és a németek fogták közre őket. Rebeka nem rajtolt rosszul, tudott úszni a mezőnnyel. A táv második felében a németek álltak az élen, de Rebeka az utolsó métereken átvette a vezetést, így Gergő elsőnek ugrott a medencébe a fiúk közül, s egy testhosszal elúszott a németektől. Jól fordult, és végig tartotta magabiztos előnyét. A falat ő érintette legelőször 2:02.13-as idővel a lengyelek és litvánok előtt. Ez összességében az 5. helyet eredményezte, és azt, hogy az utolsó tusát, a lövészetekkel megszakított futást a nyolcadik helyről, 77 másodperc hátránnyal kezdhette magyar kettős. Ekkor úgy látszott, a litvánok és még a mexikóiak is foghatók.
A késő délután egy kis késéssel induló kombinált számot a tetemes, fél perces előnyt kiharcoló oroszok – akik eddig is kiemelkedtek a vegyes mezőnyből, ráadásul leányváltójuk az előző napon aranyat nyert, a fiú hármasuk pedig a negyedik helyen végzett – remekül kezdték, az első 1000 métert magányosan, nyugodtan tette meg az első versenyzőjük, őt a fehérorosz lány követte. Ormándi Rebekának viszont nem sikerült elvégeznie az öt lövést az arra kiszabott 1 perc 10 másodperc alatt sem, ezzel pedig jelentős hátrányba került. Mint később kiderült a magyar lány valószínűleg tábla-, vagy fegyverhiba miatt töltött el annyi időt a lövészettel: tisztán látták ugyanis, hogy a fekete kört eltalálja, de azt valamiért nem érzékelte a rendszer. Ezek után Gergő hiába lőtt jól, nem tudta behozni az elveszített időt, sőt, a végén koreai riválisát is magára húzta.
Az élen az utolsó lövészet izgalmasra sikerült. Az orosz fiú, gyorsan és kiválóan lőtt, a brit és a fehérorosz versenyző pedig óriási csatát vívott, amiből a fehéroroszok jöttek ki jobban. Nem sokkal később az orosz már nemzeti színű zászlóját lengette, hisz már csak néhány méter volt hátra a célvonalig, amelyen senkitől sem zavartatva elsőként haladt át, és ezzel a németek megnyerték a világbajnoki címet 4856 ponttal. A második helyért továbbra is nagy harc folyt, de a britek hatalmasat futottak, és végül övéké lett az ezüstérem (4768 pont), a fehéroroszoké meg a bronzmedál (4704 pont). Ám Gergő is küzdött még: a koreai fiú szorosan a nyomában loholt, de a magyar nem hagyta magát, tizennegyedikként futott át a célvonalon 188 másodperc hátránnyal. Ezzel a magyar váltó összességében a 12. helyen fejezte be a versenyt, s 4104 pontot gyűjtött.
Kállai Ákos utánpótlásedző szerint a két fiatalnál a tisztes helytállást kell díjazni, hisz ők ezen a versenyen debütáltak: eddig még nem indultak A korosztályos világversenyen, csak B-n, de a mostani teljesítményük mindenképpen bizakodásra ad okot a jövőre tekintve.
– Elsőre ez a teljesítmény teljesen jó volt, főleg, hogy a végére egészen feljöttek. Sajnálom, hogy Rebeka lövéseinél a technika közbeszólt, hol fogadta a lézerfényt, hol nem, amikor belelőtt a táblába. Itt rettentő sok elúszott, mert Rebeka nem ilyen rossz lövő, ennél sokkal jobbra képes. A verseny nagyszerű alkalom volt arra, hogy sok felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak, ez azért mégiscsak világverseny. Örülnék, ha a következő egyéni-, vagy csapatversenyen összejönne egy érem, már csak azért is, hogy megkoronázza számukra a részvételt.
Erre pedig minden esély megvan, elsősorban a fiú csapattól vár dobogós helyezést az edző, de a lányoknál sem lehet kizárni.
Részletes eredmények ITTKapcsolódó cikkek:Ifjúsági vb: a tatai még nem hazai pálya