A Jászberény Wolverines és a Budapest Titans mérkőzésével zárult az első forduló a junior Magyar Kupában.
A. Á. Ahogyan az a korábbi szezonok tapasztalatai alapján várható volt, az idén sem sikerül tartani az előzetes programot a junior Magyar Kupában. Az augusztus 9-én nyilvánosságra hozott versenynaptár már három helyen változott, a csapatok ugyanis nehezen tudják összeegyeztetni mérkőzéseik időpontját. Az első forduló viszont szeptember közepére lezárult, vagyis a Miskolc Steelers kivételével a kilencszereplős bajnokság összes részvevője bemutatkozott már a szezonban. A múlt héten beszámoltunk róla, hogy az eddigi találkozókon nem borult a papírforma, így a Budapest Titans arathatta volna a szezon első meglepetését azzal, hogy idegenben nyer a Wolverines ellen.
Ismét elmaradt a „sárdagasztás”, miután az esős hétköznapokat követően szikrázó napsütés várta a csapatokat Jászberényben. Az első negyedben még csak ismerkedtek a csapatok, de a kezdőrúgástól fogva határozottabbnak tűnő házigazdák a második negyedben egy futott touchdownnal megszerezték a vezetést. A Titans rögtön válaszolt, és mivel a magyar ligában továbbra sem olyan magától értetődő az extra pontok értékesítése mint az észak-amerikai profi ligában, a csapatok 6-6-tal álltak. Sokáig úgy tetszett, pihenni is így vonulnak majd, de az utolsó pillanatban Boros László, a házigazdák irányítója egy futott touchdownnal újra pontokat szerzett, ráadásul most a rúgás is sikerült, így 13-6-tal fordultak a felek.
A második félidő elején a Rozsomákok az öltözőben maradtak, a Titánok pedig feljöttek egy pontra, de aztán beindult a jászberényi henger és a következő két támadásból touchdown született, így a Wolverines 25-12-re nyert. Az első forduló zárómeccsén sem borult a papírforma, de mivel még nagyon a szezon elején járunk, a Titansnek is van esélye elérni a négycsapatos rájátszást. Ehhez a második fordulóban viszont mindenképpen győznie kell a szintén vereséggel rajtoló Bulldogs ellen. A második játéknapon bemutatkozik a Miskolc Steelers is, amely a címvédő Hurricanes ellen kezdi meg a 2012-es szezont. A forduló további mérkőzésein a Wolves fogadja a Fejér Juniorst, a Wolverines pedig a Cowboyshoz látogat.