Világbajnok lett a magyar fiúcsapat a Tatán rendezett ifjúsági öttusa-világbajnokság záró napján: mind a három hazai versenyző a legjobb tíz között végzett. A lányok triója viszont a mezőny végére szorult, miután egyikük nem tudta befejezni a vetélkedőt.
Krecsik Adrienn Az ifjúságiak számára kettéosztották az egyéni-, és csapatversenyeket, így szombaton a fiúk már két számot letudtak a négyből: remekül vívtak és úsztak, s ezzel jelezték, igényt tartanak a dobogós helyezésekre. Az utánpótlás-edző, Kállai Ákos nemcsak a kiváló kezdés miatt volt bizakodó, hanem mert ugyanez a Horváth Norbert, Strobl Krisztián, Fröhlich Tamás összeállítású csapat két hónapja váltóban és csapatban is aranyéremmel tért haza a szófiai Európa-bajnokságról, s már akkor bizonyította: képes a győzelemre.
A vb záró napján a fiúk a második helyről várták a kombinált számot, amelyben óriási csatában voltak az ellenfelekkel és egymással is. Végig nagyon szoros volt a verseny, a lőállásba be-, és kifutáskor is. Végül az utolsó kör döntött: egyéniben a fehérorosz Kirill Kasjanyik győzött 4752 ponttal az orosz Oleg Naumov (4724 pont) és az észak-koreai Woongtae Jun (4708 pont) előtt. A magyarok közül mindhárom csapattag az első tízben végzett: Tamás 4648 ponttal az 5., Krisztián 4596 ponttal a 8., Norbert 4584 ponttal a 9. helyen ért célba, míg az egyéni induló Tomaschof Soma 4336 ponttal a 33. pozícióban fejezte be a viadalt, így a magyar csapat világbajnoki címet szerzett 13828 ponttal a fehérorosz (13740 pont) és az orosz gárda (13688 pont) előtt.
– Nem nagyon kell fényezni a fiúk teljesítményét, önmagában is szépen csillog. Az egész hétvége során bravúrosan teljesítettek. Az, hogy végül hárman is az első tízben végeztek, önmagában is hatalmas érdem, és jól mutatja, mennyire erősek vagyunk a fiúknál utánpótlás szinten. A lányok nem azért vannak lemaradva, mert gyengébbek, hanem mert fiatalabbak, de egy-két év múlva már ők is érmekért fognak küzdeni – nyilatkozta honlapunknak Kálla Ákos.
A lányoktól most nem várt érmet az edző, de úgy véli, mindenképpen dobogó közelbe érhettek volna, ha nincs az a bizonyos „ha”… A vívás Földházi Anitának kiválóan sikerült, 70 asszójából 49 nyert és 21 vesztett el, ezzel 1000 pontot gyűjtött. A második legjobb magyar Hada Noémi volt az 5. helyen 48 győzelemmel, 22 vereséggel és 988 ponttal, míg Józan Beáta a 40. helyen végzett (33-37, 808 pont), Berényi Lilian pedig az 54.-en, (28-42, 748 pont), így a lányok a hatodikra helyről vágtak neki a lövészetekkel megszakított futásnak. A szám háromnegyedéig egészen jól álltak, aztán Józan Beátának sajnálatos módon begörcsölt a lába, ami miatt a harmadik lövészetéből csak egy lövést tudott teljesíteni. Akkor összeesett és orvost kellett hozzá hívni.
– Nem mondom, hogy dobogóra állhattak volna. De ha Beának úgy sikerül az utolsó lövészete is, ahogyan az előző kettő, és ha a kapott pontszámát hozzáadjuk az eredményhez, a negyedik-ötödik helyre beértek volna, és ő is a tizenötben lett volna egyéniben, ami nagyon szép teljesítmény – fűzte hozzá az utánpótlás-kapitány.
A lánycsapatot így a 14. helyen jegyzi az eredménytábla 9524 ponttal az amerikaiak és a tajvaniak elé. A számot az oroszok nyerték 12132 ponttal. Földházi Zsófia jól szerepelt, összesen 3980 pontot gyűjtött össze, ami a 10. helyet jelenti számára. Hada Noémi a 34. lett (3720 pont), Berényi Lilian a 40. (3664 pont), Józan Beáta kombinált számát pedig törölték, így a BHSE versenyzőjének 1880 pontja a 69. helyre volt elég. A világbajnoki aranyat a litván Ieva Serapinaite nyerte 4124 összpontszámmal.
A fiataloknak ezzel a világbajnoksággal lezárult szezonjuk egyik fontos állomása, amelyet még az utolsó nap estéjén, Tatán egy bankettel búcsúztattak.
Részletes eredmények ITT.