UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-09-27 23:06

Kezében a sorsa

Bajner Bálint nevét nemrég még csak a legvérmesebb futballrajongók ismerhették a korosztályos válogatottakból és a Budapest Honvédból. Két hete azonban nagyot fordult a világ, a 21 éves csatárt ugyanis profi szerződéssel leigazolta harmadosztályú csapatához a német bajnok Borussia Dortmund. A fiatal tehetség menedzserével, Paunoch Péterrel beszélgettünk.

Nagy-Pál Tamás – Hogyan került képbe a Dortmund? – Elég komoly sérüléshullám söpört végig az első és a második csapaton, így utóbbihoz mindenképp kerestek egy csatárt. Mi beajánlottuk Bálintot, mint szabadon igazolható játékost, hiszen ekkora már bezárt az átigazolási piac. Tehettük, mert Bálintnak elég jók a mutatói: magas, akadémián pallérozódott és már jó néhány NB I-es meccs is van a lábában. – Látták a németek előtte valahol? – Nem, éppen ezért nem volt egyszerű összehozni a próbajátékot, hiszen a klubnak saját megfigyelő hálózata van, és nem szívesen fogadnak kívülről játékost. Ha nehezen is, végül belementek és vendégül látták egy hétre. – Aztán elég gyorsan bizonyított… – Valóban, a második napon már tesztmeccsen játszott, gólt is szerzett. Ráadásul az első csapat trénere, Jürgen Klopp is megtekintette a találkozót. Rögtön utána jelezték, hogy igényt tartanának Bálintra. Szerencsére, a folytatásban is bizonyított, így nem volt kérdés, hogy szerződtetik. – Gondolom az sem volt kérdés, hogy aláírja-e a szerződést. – Mivel a Dortmundról beszélünk, ráadásul csapata sem volt, nem nagyon gondolkoztunk. De szerettünk volna a német bajnokhoz méltó feltételeket kiharcolni. – Sikerült? – Hellyel-közzel. Egyéves szerződést kapott, ezt hívhatjuk próbaidőnek. Ha jól teljesít a szezonban, akkor utána már szakmailag és anyagilag is jobb feltételeket kap. – Bálintra most a B csapatban számítanak. Látsz rá lehetőséget, hogy felkerüljön a nagyokhoz? – Igen, teljes az átmenet. Vannak visszajátszók, és felfelé is kerülnek olykor játékosok. Ha jól teljesít, akkor biztosan kiemelik. – Tegyük fel, hogy ez nem történik meg és nem hosszabbítják meg a szerződését, de meghatározó tagja lesz egy éven keresztül a B csapatnak, vagyis a német harmadosztályban pallérozódik. Így is emelkedhet a nemzetközi értéke? – Mindenképpen, hiszen Németországban még a negyedosztályban is működő futballpiac van. Ráadásul a legkeresettebb poszton játszik. Magas, de az alkatához képest megvan az ügyessége és a sebessége is. Ma már rengeteg csapat játszik egy centerrel, ezért utána még kelendőbb lehet. – Elég későn került Németországba, nem féltetek attól, hogy csapat nélkül marad a félszezonra? – Járt Angliában és Skóciában is augusztusban, itthon pedig a Siófokkal tárgyaltunk. Voltak tehát lehetőségeink, de ezek vagy szakmai, vagy anyagi szempontok miatt meghiúsultak. Vártunk tehát a még jobbra, és végül szerencsénk volt. – Mit mesél egyébként, hogy érzi kinn magát? – Nagyon boldog. Be is mutatkozott már egy peches meccsen, gól nélküli döntetlent játszottak. Rúgott egy hatalmas kapufát, az lett volna az álomdebütálás, ha beakad. Kezdenek rendeződni az egyéb dolgai is. Gondolok itt arra, hogy megkapta a lakását, kinn van már vele az autója, csak a futballra kell koncentrálnia. – Bálint 21 éves korára már jó néhány csapatban megfordult, játszott itthon a Budapest Honvédban, de járt már Angliában, Romániában és legutóbb Olaszországban is. Te, mint menedzser melyik verziót favorizálod? Hogy a játékos fiatalon menjen külföldre, vagy inkább először az NB I-ben próbálja ki magát? – Nem egyszerű kérdés, erről a szakmán belül is megoszlanak a vélemények. Én inkább azon az állásponton vagyok, hogy ha valaki extra tehetség, de csak, ha tényleg nagyon különleges, akkor 16 éves kor után próbálja ki magát külföldön, mert az nagy lehetőség lehet. Egyéb esetben pedig az NB I-es rutin megszerzésére van szükség, ez legalább 50-60 mérkőzést jelent. Utána, 22-23 éves korában is ráér más, nívósabb bajnokságban szerencsét próbálni. Ezt azért gondolom így, mert 18-19 éves korban sokszor még a legtehetségesebb játékosokat sem építik be a csapatokba, ilyenkor pedig a padot koptatni nem túl előnyös a fejlődés szempontjából. Az 50 meccsre meg azért van szükség, mert esélytelen arra, hogy felvegye külföldön a ritmust, ha még NB I-es tapasztalata sincs. Tudni kell, hogy más országokban általában csak akkor tartanak igényt egy külföldi játékosra, ha az ténylegesen jobb a hazaiaknál. – Bálint is túl van a tapasztalatszerzésen. Most áll pályafutása legnagyobb lépése előtt? – Persze. Olyan lehetőséget kapott, amiről sokan csak álmodoznak és ami a legjobb: abszolút a saját kezében van a sorsa. Ha jól teljesít, egyenes útja vezet a német bajnok és kupagyőztes első csapatába, ahol 70 ezer néző előtt játszhat. Kell ennél nagyobb inspiráció egy fiatal játékosnak?