Klenáncz Szabolcs felnőtt autókrossz országos bajnoki címet szerezhet a hétvégén Túrkevén.
A. Á. A mindössze 14 éves Klenáncz Szabolcs már kétszeres magyar bajnoknak mondhatja magát, de a junior divíziós címek után most először lehet hazánk legjobbja a felnőttek között is. Szabi már második éve verseng a Buggy 1600-as kategóriában, tavaly hetedik lett összetettben, most viszont egészen biztosan javítani fog. A fiatal pilóta ugyanis jelenleg a második helyen áll a 2012-es kiírásban, és már matematikailag is lehetetlen, hogy ennél hátrébb végezzen. Viszont a bajnoki címet könnyen megszerezheti a dömsödi tehetség: az idény utolsó versenye előtt mindössze két ponttal van a listavezető Brezovszki Sándor mögött.
A hétállomásos országos bajnoki sorozat nem is lehetne kiélezettebb. Mindkét pilóta két győzelemmel és három második helyezéssel áll, csak az a különbség, hogy Brezónak az idei legrosszabb eredménye egy harmadik, Szabinak pedig egy negyedik hely. Mindez azt jelenti, hogy a dömsödi tinédzsernek elég az első vagy egy második hely a túrkevei hétvégén, ha tapasztalt riválisa mögötte végez.
Ez azonban nem lesz egyszerű, mert idén már két versenyt is rendeztek Túrkevén, és Brezó mindkétszer verte Szabolcsot. A negyedik fordulóban a második helyen végzett, miközben a fiatal pilóta éppen akkor vágta oda a korláthoz a szöcskét, és lett negyedik, míg az ötödik fordulóban első, illetve második helyen értek célba. Normál esetben egyébként nem rendeztek volna ennyi futamot a Nagykunság szívében, de mivel a nyirádi hétvégét törölni kellett, a jól bevált dagonyában zárják az évet az autókrosszosok. Szabolcs sajnálhatja, hogy a Nyirádi Motorsport Centrumban nem rendeztek versenyt, ugyanis ott hagyományosan jól megy neki. Idén már az Európa-bajnoki sorozatban is begyűjtött egy bronzérmet, 2011-ben pedig debütánsként lett ötödik Nyirádon.
Érdekesség, hogy várhatóan Klenáncz József, Szabi édesapja is rajthoz áll az utolsó futamon. Az idősebb Klenáncz az utolsó forduló eredményétől függetlenül már biztosan negyedik az összetettben, de fiát még országos bajnoki címhez segítheti, így lesz motivációja az egyébként számára tét nélküli zárófordulóra.