UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-09-28 13:41

Százhúsz százalékosan

Vörös Milán rendkívül szerencsés évet tudhat maga mögött: májusban ifjúsági világbajnokságot nyert, majd részt vehetett a World Tour Classic-sorozat zalaegerszegi fordulójában, ahonnan egyből kvalifikálta magát a sorozat decemberi, ausztriai állomására. A rangos versenyre már most nagyon készül új csapatában, a Répcelaki SE-ben.

Krecsik Adrienn Vörös Milán pályafutása csúcsának a májusi, bautzeni U23-as világbajnokságot tartja, amikor Ritter Tamással együtt, tandem párosban hozta el a legfényesebben csillogó érmet. – Amikor az ember címeres mezben feláll a dobogóra, azt nem lehet elmondani, milyen. Azt érezni kell. Frenetikus élmény. A legközelebbi célom az, hogy bekerüljek a jövé évi, hazai rendezésű vébé magyar felnőttcsapatába – mondta. A 22 éves fiú a Vas megyei Uraiújfaluból jutott idáig, ahol tízévesen az édesapja ismertette meg a sportággal. Folyamatosan fejlődött, egyre fontosabb versenyeken indult, és tudott nyerni. A teljesítményére nagyobb csapatok is felfigyeltek, végül a Zalaegerszeg csábította el, ahol két évig játszott. A tavaly bajnok, az idén pedig ezüstérmes csapatot viszont a szezon végén elhagyta. A szeptembert már a hozzá közelebbi Répcelakon kezdte meg, s nem is akárhogyan: a világ legjobbjai között. A kvalifikációból ugyanis bejutott a World Tour Classic pénzdíjas sorozatának zalaegerszegi fordulójába, ahol a nyolcaddöntőig menetelt. A szabályok szerint pedig a verseny legjobb tizenhat játékosa biztos résztvevője a következő állomásnak, így ő december 15-én Ritzingben újból megméreti magát. Nagyon várja, mert különleges élménye volt már a hazai verseny is: csupa nagy nevű játékos mellett játszhatott, és — mint mondja — velük versenyezni, velük beszélgetni felemelő érzés, ráadásul nagyon látványos, ahogyan ők dobnak.
Jelenleg a csapatbajnoki fordulók is zajlanak, Milán a Répcelakot erősíti. Fontos, hogy jó formában legyen a hét végi meccsekre, ehhez heti háromszori golyós- és erőnléti edzés dukál, no meg levezetésnek némi futball, és a roppantmód kikapcsoló úszás. Mostanában, amikor lemegy a pályára, már nemcsak a „kötelező” mérkőzésekre készül, hanem mindent tudatosan az ausztriai versenyért is tesz: rengeteget gyakorolja a sprintet (20 vegyes gurítás), ami hasonló ahhoz, amit a WTC-n is teljesíteni kell (2×20 és 2x30 vegyes). A viadal egyébként egésznapos mentális fittséget kíván, amelyre szerinte a legjobb recept, ha az erőnlét rendben. – Csak akkor tud az ember a tekére összpontosítani, és nem arra, hogy mi zajlik körülötte a pályán, ha fizikailag százhúsz százalékos. Mert ha nincs topon, önkéntelenül is a testi fáradtság tolakodik a figyelme középpontjába – mondta honlapunknak. Hogy mit szeretne elérni Ausztriában, arra a szokványos választ kaptuk, vagyis a lehető legtovább jutni. Úgy szerepelni, ahogy eddig, vagyis a legjobb tizenhatot célozza meg. Már csak azért is, mert neves klubok képviselői előtt játszhat, akik minden bizonnyal figyelik a fiatal, igazolható tehetségeket. Kapcsolódó cikkek:

Edzés, edzés, edzés...százhúsz százalékosan

Semmi félnivalójuk

Elitben az ifjúság