UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-10-01 18:09

Kiütéssel kezdtek

Miközben Azerbajdzsánban zajlik a női U17-es világbajnokság, érdekes módon az U17 Eb-selejtezőit is most rendezik. Az egyik minitornát Litvániában, ahol a magyar csapat be is mutatkozott a házigazda ellen – fölényes győzelemmel.

UP-info A Hevesi Tamás vezette női U17-es válogatott a litvánok ellen kezdte meg szerepléslét az Európa-bajnoki selejtezős minitornán. A szövetségi edző a Bogdányi Evelin - Lázár Alexandra (Gál Henrietta, 41.), Zólyomi Rebeka, Csorbai Nikolett, Szabó Dorottya - Nagypál Fatima (Rózsa Cecília, 50.), Bokor Adrienn (Csidei Klaudia, 70.), Fenyvesi Evelin - Szabó Viktória, Kaján Zsanett, Diószegi Fanni összetételben szerepeltette együttesét. Kezdettől hatalmas fölényben játszott a magyar csapat, Kaján már a 12. percben megszerezte a vezetést, majd Zólyomi megduplázta az előnyt. Hogy keretes legyen az első 40 perc, a pihenő előtt Kaján másodszor is betalált – ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. A litvánok is így látták a dolgot, legalábbis mintha feladták volna a meccset, így a lányok még fél tucat gólt rámoltak be. Kaján megrúgta a harmadikat is, mellette Diószegi és Szabó két-két, és Rózsa egy-egy gólt jegyzett, így végül 9-0-ra győzött a magyar csapat. - Az történt, amit előzetesen elterveztünk, letámadtuk az ellenfelet, és irányítottuk a játékot. A litvánok vezettek egy-két veszélyes kontrát, de inkább a védekezéssel törődtek, védőfalat húztak a 16-osuk előterében, igyekeztek lezárni a területeket. Készültünk erre a játékstílusra, mélységi beindulásokkal és a széleken való megindulásokkal több alkalommal is sikerült megbontanunk a védekezésüket, a végeredmény is árulkodik arról, hogy a mi játékunk volt hatékonyabb. Ma az egész csapat jól játszott, de volt néhány kiemelkedő teljesítmény is a csapatban, így Kaján Zsanett, Szabó Dorottya és Diószegi Fanni is nagyszerűen futballozott - nyilatkozta a mérkőzés után Hevesi Tamás az mlsz.hu-nak. A csoport másik mérkőzésén Franciaország 5-0-ra legyőzte Boszniát.