2012-10-02 02:28
Nagyüzem a Szőnyi úton
A korosztályos leány mérkőzések előtt a női OB I-ben is több fiatal kapott lehetőséget a BVSC-ben a bajnokság nyitómérkőzésén. Ott a Szeged ellen győzelemmel hangoltak a lányok. Az UVSE a korosztályos meccsekről minden pontot magával vitt.
UP-info Szabó Stefánia és Ritz Anna is ott volt a Szőnyi úti medencében szeptember 29-én a női OB I-es bajnokság rajtján. Utóbbit ugyan meglepte Petrovics Mátyás, korábbi női szövetségi kapitány hívó szava, de a vízben a keze már nem remegett, és tizenöt évesen megszerezte élete első felnőtt bajnoki gólját.
Az UVSE az utolsó játékrészben vezetett először a meccsen, de az, hogy két góllal is tette, elég volt számára a végjátékig. A 8-9-s végeredményt Ritz Anna állította be, aki ugyan egyenlített is, ám szabályosnak tűnő gólját a játékvezető érvénytelenítette.
A találkozón mindkét oldalon sok volt az elveszített ki-, vagy lepattanó labda, ezek ellenére a védekezések rendezettek voltak. Áts Bertalan, az UVSE leánycsapatainak vezetőedzője így értékelte a serdülők győzelmét:
„A BVSC-s lányok kiváló adottságokkal rendelkező, gyors játékosokból álló, fegyelmezetten vízilabdázó csapatot alkotnak. Ennek tudatában sokat készültünk a mérkőzésre, lányaink Mecseki Flóra vezetésével külön szeánszot is tartottak a siker érdekében. A mérkőzést ellenfelünk kezdte jobban, hátrányunkat Gábor Kincső kapusteljesítményének, valamint Mecseki Flóra és Vogt Vivien akciógóljainak köszönhetően ledolgoztuk. Az utolsó negyedben átvettük az irányítást, és végül Hertzka Orsi két találatával a győzelmet is megszereztük. Játékformánk elég idény eleji volt, sok hibával játszottunk, viszont a döntő pillanatokban a csapat nagyon együtt volt és közös erővel megszerezték a három pontot.”
A gyermekcsapatok mérkőzésén már egyértelmű UVSE-fölény mutatkozott, de sem ez, sem a 27-8-s győzelmük sem volt váratlan. A vendégeknél rutinosabb lányok játszottak, míg a BVSC-ben olyanok, akik rövid ideje pólóznak. A korosztályos bajnokságok október 14-én folytatódnak. A BVSC újabb rangadót játszik a serdülőknél, a lányok Dunaújvárosba utaznak. Az újpestiekre a Margitszigeten két nehéz mérkőzés vár a Szentes ellen.