UtánpótlásSport
2024. október 4.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kerékpársportok

2012-10-02 01:57

Somáé az idény vége

A pályakerékpáros szezon az országos bajnoksággal ért véget. A Millenárison nem volt teljes a mezőny, a korosztályos versenyzők között is akadtak hiányzók, de részvétel tekintetében a fiatalok így is túltettek a a felnőtteken.

eFBé Azzal, hogy az előre beharangozott eső elkerülte a Millenárist, pót-, vagyis esőnap nélkül szeptember 29-én és 30-án meg lehetett tartani a pályakerékpáros országos bajnokságot valamennyi korosztályban (utánpótlás, elit, master). Szalontay Sándor ezúttal elmaradt a saját maga által felállított pályacsúcstól, de a KSI 22 éves versenyzője így is nyerte a sprintet és az 1000 méteres időfutamot. Nem ő volt az egyedüli KSI-s bajnok, bár a korosztályos versenyzők között ezúttal kevesebb volt a sárga-kék elsőség: Borissza Johanna, Imre Zsolt, Kenyeres Ábel, László Tamara, Móricz Dániel és Ruttkay Zoltán legalább egyszeres bajnok lett. A pálya ob eredményei ITT. A két nap meglepetésembere így is a másodéves serdülő Ferencz Soma volt: a Bikeexpress SE versenyzője nyerte a 200 méteres repülőrajtos időfutamot, a sprintversenyt és a pontversenyt is, míg 2000 méteren övé lett a harmadik hely. A korábban KSI-versenyző így értékelt honlapunknak:
„Szeretem a sprinteket, ezen a héten jól is feküdt nekem mindegyik, így sikerült a legnagyobb vetélytársamat, Móricz Danit legyőznöm. Tényleg volt mit ünnepelni a két nap után, vasárnap este az eredményhirdetés után amolyan Forma 1-es módon, pezsgőt locsoltunk. Örülök, hogy ilyen jól sikerült ez az év, és beérett az a jól felépített munka, amit Ottóval (Garamszegi László beceneve – A szerk.) elkezdtünk az idény elején. Az, hogy a pályán is jól mentem, a BVSC segítségének is köszönhető: Pataki Ibolya szakosztályvezetőtől kaptam pályabringát, amivel tudtam az elmúlt hetekben néhányszor edzeni, illetve elindulhattam az ob-n. A jövő szezonban már az ifik között versenyzem, így a sok edzés és munka talán még intenzívebben folytatódik. Sok remek bringás lesz a korosztályban, a másodévesek között Emhő Ferenc, Pelikán János, Varró Gergely, illetve a velem együtt korosztályt lépő, szintén KSI-s Móricz Dani. A felkészülés alatt mountainbike-futamokon tervezem az indulást.” Soma csapatvezetője, a Bikeexpress SE szakosztályvezetője, Garamszegi László nemcsak többszörös bajnok versenyzőjét emelte ki. – Márciusban indult a klub, amelynek az első országos bajnoki címét szerezte meg néhány hete a Ferencz Soma, Karl Dávid kettős a páros időfutam ob-n. Most pedig csak úgy záporoztak az elsőségek a pályán. – Minden értékelő szó előtt köszönetet szeretnék mondani a BVSC-nek, hogy kölcsönadtak nekünk több kerékpárt is, hogy egyáltalán elindulhassunk az ob-n. Soma remekül versenyzett most is, egyébként remek idény van mögötte. Jövőre korosztályt lép, sokat kell még erősödnie, s eleinte bele kell rázódnia az új mezőnybe. Rajta kívül is többeket kiemelhetek – sőt, az egész csapatról és több korosztályról is elmondható, hogy nagyon jól szerepelt ezen a két napon.
Dian Ábel a haladó fiúk, Oetl Netta serdülőben a lányok között fiatalabb, mint a KSI-sek, de kezdenek egyre közelebb kerülni hozzájuk. Ráadásul több évük van még a korosztályban. Soma mellett Karl Dávídot emelhetem ki, akinek komoly bukás „színesítette” a versenyét. Szerencsére, már jól van, a suliból is csak egy napot hagyott ki, de muszáj volt pihennie: nagyot esett. – A csapat új, de már sikeres. Hogyan lehet még több fiatalt bevonni a Bikeexpressbe? – Nehéz feladat, de szerencsére folyamatosan vannak érdeklődők, sokan a Facebook-on találnak a csapatra, vagy személyesen rám. Természetesen nem tömegesen érkeznek az újak, de látszik, hogy lehet utánpótlás. Korábban megtörténhetett, hogy az ember bement egy iskolába, a testnevelésóra után megfogott néhány arra érdemes srácot, és levitte kerékpározni. Leginkább azért tehette meg, mert volt bringa, amire ráültethette. Ma a szülők veszik meg szinte a teljes felszerelést… – A most zárult idényt a SuperCross elnevezésű cyclo-cross sorozat indítottak, ahol voltak sikeres versenyzők a csapatból. Az új szezonra ismét ezek a futamok lehetnek a felvezetők? – Biztosan többen elindulnak a versenyzőink közül, már csak azért is, mert bár októberben indul a sorozat, már a jövő évi korosztályokba sorolják a fiatalokat. Természetesen, aki nem indul, annak is lesz feladat: sok futással és tornatermi edzéssel alapozunk, ha az idő engedi, kerékpárral is edzünk. Ha nem, akkor marad az egyensúlyérzéket is remekül fejlesztő görgőzés…