Mind a fiúk, mind a lányok versenyében magyar párbajtőrözők állhattak fel a dobogóra a pozsonyi Juraj Balogh-emlékversenyen.
A. Á. Magyar dominanciát hozott a junior párbajtőrözők szezonbeli első komoly viadala. A pozsonyi Juraj Balogh-emlékversenyt válogatóként jelölte meg a magyar szövetség, s ez igen motiválóan hatott a fiatalokra. A lányok mezőnyében már a legjobb nyolc között is csak magyarok voltak, és a fiúknál is csak ketten fértek be fiaink mellé.
Szlovákia, Szerbia, Csehország és Magyarország legjobb párbajtőrözői, összesen 56 versenyző lépett pástra a lányok mezőnyében. A magyarok már az öt találatra vívott selejtezőkben megmutatták, mire számíthatnak a riválisok, hiszen a 42 fős döntőbe mindössze 11 külföldi versenyző jutott be. A kiemelésekről döntő lista első 14 helyén magyar lányok nevét olvashattuk, ráadásul Gonda Borbála és Kun Anna is veretlenül jutott a főtáblára.
Az egyenes kiesés szakaszban aztán tovább ritkultak a külföldi riválisok: a legjobb tizenhat között már csak egy cseh és egy szerb lány volt versenyben a magyarok mellet, a nyolcra pedig kialakult egy piros-fehér-zöld „házi döntő”. Érdekesség, hogy az első két kör alatt nem borult a papírforma, vagyis a legjobb nyolc kiemelt jutott be a negyeddöntőbe. Később aztán már valamelyest változott a sorrend, és szoros meccseket követően az egész nap veretlen Gonda Borbála és a harmadik kiemelt Bohus Réka vívhatta a döntőt. A szintén kiélezett fináléban végül a BVSC versenyzője, Gonda Borbála elszenvedte első vereségét a nap folyamán, így a békéscsabai kadet Európa-bajnok, Bohus Réka ünnepelhetett.
A fiúknál egy tehetséges török fiatalnak köszönhetően összesen öt ország és 73 párbajtőröző képviseltette magát. A magyar fiúk itt is domináltak, hiszen az 56 fős döntőbe csak 19 külföldi vívó jutott be, ráadásul a már említett török fiú mellett hét fiatal honfitársunk is veretlenül jutott tovább a selejtezőkből.
Az egyenes kieséses szakasz aztán rögtön egy meglepetéssel indult, miután az első kiemelt Bányai Zsombor egy tussal kikapott Szabó Bencétől, de a többiek esélyeshez méltóan meneteltek. A legjobb négy itt is magyar belharcot hozott, a döntőbe pedig két világbajnoki hetedik válogatott csapattárs, Kiss Gergő és Puju Robin jutott. Kiss Gergő, a BVSC versenyzője visszavágott a klub női mezőnyben elszenvedett vereségéért, és 15-10 arányban nyert a békéscsabai Puju Robin ellen.
Összességében tehát mind a fiúk, mind a lányok között tiszta magyar dobogónak örülhetett a hazai szövetség, mondhatjuk tehát, hogy az idei első nemzetközi válogató olyan jól sikerült, hogy szinte alig lehet választani a kiválóan teljesítő junior vívók közül.