2012-10-08 16:05
Rió jegyében
Berki Krisztián olimpiai bajnoki címének esetleges pozitív hatása még nem látszott a hétvégi utánpótlás-csapatbajnokságon: ha valamelyik korosztályban már három csapat elindult, az zsúfolt mezőnyt jelentett. Az üdítő kivétel a kezdő gyermekek versenye volt kilenc csapattal, bár ezt hat klub adta össze.
eFBé A korosztályos csapatbajnokságok 2. fordulóját rendezték a Tornacsarnokban október első hétvégéjén. A szombati napon a kistornászoké volt a szőnyeg és a többi szer, míg vasárnap az idősebb korosztályok mutatták be az új gyakorlatsorokat. A szakembereket örömmel tölthette el az, hogy az elmúlt hónapokban (a nyári versenyszünetben) végzett kemény munka értékes és elemdús gyakorlatokat hozott. Sokkal több résztvevőt azonban nem, kiváltképp a leányok esetében volt alacsony a részvétel. Míg a fiúk között a „kistornászok” és gyermekek kezdő és haladó mezőnyét is népesebb mezőny jellemezte, addig a lányok esetében két korosztályban is háziversennyé vált az országos bajnokság. Az egyik ilyen az a korosztály, ahol a következő nyári olimpia magyar reménységei versenyeznek – az ifjúsági lányok csapatbajnokságának második fordulójában csak a békéscsabaiak léptek a szerekhez. Unyatinszki Mihály, a klub vezetőedzője mondta el észrevételeit honlapunknak.
Mint olimpiai reménység, október végén Liberecben bizonyíthat: a csehországi városban rendezik az olimpiai reménységek versenyét, ahol Magyarországot is hat korosztályos tornász képviselheti. Ha marad az eredeti szövetségi elképzelés, akkor a mostani csapatbajnokságon legmagasabb összetett pontszámot elért három fiú, illetve lány utazhat. Ezek alapján Bilics Bence (KSI), Dudás Norbert és Schweigert Dávid (mindkettő FTC Ybl Tervező), valamint Makra Noémi, Eke Beáta és Karsai Nikolett (mindhárman Békéscsabai TC) indulhatnak Liberecben október 26-28-án. De addig még vár rájuk a Kanyó Éva emlékverseny október 13-14-én a Körcsarnokban – az emlékverseny jubilál, a 10. következik a sorban.