Új klub, új erő

Biczó Bence élete első olimpiája után nagy lépésre szánta magát: elhagyta Pécset, és Debrecenbe igazolt. A felkészülést néhány hete kezdte meg a rövid pályás szezonra. A 19 éves úszó remekül érzi magát az új környezetben, a London utáni csalódottságát is kiheverte már, s csak előre figyel.

Krecsik Adrienn – Már Debrecenben éled mindennapjaidat. Mennyire szakítottál Péccsel? – Olyannyira, hogy már egy hónapja Debrecenben élek, edzőmmel Sántics Bélával együtt jöttem el Pécsről, ahol a családot, a barátokat és az ismerősöket hagytam. Viszont abszolút nem érzem magam egyedül, a csapattársakkal már egész jól elvagyok. Két-háromhetente azért haza járok, az edzőm, aki a DSC-SI úszószakosztályának vezetőedzője lett, pedig hetente. Így azt is megtehetném, hogy vele tartok, de jó nekem így. Egyébként ugyanúgy telnek a napok, mint eddig: reggel edzés, aztán suli, majd megint edzés. Csak a helyszín lett más. – Mikor fogalmazódott meg benned a váltás? – Nagyon hosszú folyamat volt. Már a március végi országos bajnokságon felvetődött a téma. Igaz, akkor még nem foglalkoztam vele annyit, az edzőm is azt kérte, ne stresszeljek ezen az olimpia előtt. Bár nem lehetett teljes mértékben elzárkózni előle, mert nem egyszerű dolog. – Miért érezted úgy, hogy menned kell? – Kizárólag a sport miatt. Itt több és jobb lehetőségem van a fejlődésre. Nem azt mondom, hogy Pécs rossz volt, mert nem volt az, onnan is sikerült szép eredményeket elérnem. De Debrecen más. Itt minden nagyban megy. Az kifejez mindent, hogy Debrecenben rendeztek Európa-bajnokságot, Pécsen nem. Létesítmény szempontjából ennyivel előrébb áll. Váltanom kellett, csak így tudom tartani a lépést a világ élvonalával. – Az átigazolással nemcsak a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola úszója lettél, hanem innentől kezdve a Debreceni Egyetem hallgatójaként tanulsz tovább, és már nem fotóriporternek. – Így van, sportmenedzser leszek, amikor végzek. Gondolok az úszás utáni időkre, akkor sem szeretnék eltávolodni a sporttól. – Felkapták a fejüket a hallgatótársak, amikor meghallották a neved az órákon? – Így, négyszemközt megsúgom, hogy annyit azért még nem voltam bent, ám amikor igen, akkor persze, megismertek, de ennyi. – Első olimpiádon 200 méteres pillangón a 9. helyen végeztél, 23 századdal lemaradva a döntőtől. Utána csalódottan nyilatkoztál, a benyúlásodat hibáztattad. Ilyen távlatból hogyan értékeled életed első olimpiáját? – Bennem van az a tüske, hogy lehetett volna jobb is. Kellemetlen érzés, és persze most is előjön az örökös „mi lett volna ha…”. Aki visszanézi a kétszáz utolsó tíz méterét, láthatja, hogy a benyúlás nem olyan, amilyennek lennie kellene. Miután kijöttem a medencéből, utána többet nem mentem a londoni uszoda közelébe. Nem volt egyszerű feldolgozni azt a huszonhárom századot, és hogy amatőr hibán buktam el. De innentől kezdve az lebeg a szemem előtt, hogy javítsak. – A futam után a medencében az látszott rajtad, nagy gondban vagy, és fotó is megörökítette ezt a pillanatot. – Azon a képen az látszik, hogy nagyon matekozok, mert ugye én a második középfutamban úsztam, és az járt a fejemben, hogy benn vagyok-e a nyolcban, vagy sem. Bár ilyenkor nehéz visszaemlékezni arra, hogy az előző futamban tizedre pontosan ki mennyit úszott. A csalódottság utána jött… – Mi az, ami miatt emlékezetes marad London? – Az, hogy a hiba miatt nem lehettem ott a top nyolcban, és nem adhattam ki magamból azt, ami bőven bennem volt. – Ha nem konkrétan a versenyt nézzük, hanem az egész eseményt, milyennek láttad belülről, mit adott neked? – Most azt kellene mondanom, hogy nagyon jó volt, nagyon színvonalas, nagyon tetszett, és csak ámultam… de valahogy nekem mindez nem jött le, nem így képzeltem nagyban. Mert a szingapúri, ahol bajnok lettem, csak ifjúsági olimpia volt, de az sokkal inkább lenyűgözött. Jó volt ez is, csak valami mégis hiányzott. Bár lehet, hogy csak az piszkál, hogy nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, és azért gondolom így. Vagy csak London, mint város nem ragadt magával annak ellenére, hogy vannak szép helyei. Riót például már várom. Sokkal egzotikusabb. – És hogy ízlik a felnőtt korosztály? – Év eleje óta próbálok beilleszkedni a közegbe, mert most már csak ez számít, és nagyon szeretem a társaságot, mindig jó a hangulat. – Mire készülsz most? – Jön a rövid pályás szezon, először az országos, majd az Európa-bajnokság. A gyakorlástól nem félek, itt, Debrecenben olyan komplexum áll a rendelkezésemre, amelyben az ötvenes mellett van huszonötös medence és persze felszerelt konditerem is. A versenyeken szeretnék az egyéni csúcsomon belül teljesíteni. Az azért jót tenne a lelkemnek.