UtánpótlásSport
2026. május 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2012-10-10 17:36

Magyar párharcok idegenben

Bukta Ágnes és Fucsovics Márton a legjobb nyolc között esett ki a múlt hét végén befejeződött nemzetközi tornákon. Ezekben a napokban pedig többek között Totka Naominak és Andrejszki Dórának szurkolhatunk. Babos Tímeának valószínűleg már csak az év végén.

K. A. A horvátországi 10 000 dollár összdíjazású női tornán a 18 esztendős Bukta Ágnes és az egy évvel idősebb Lukács Vanda is a főtáblán kezdett. Az első meccsen Ágnes nehezebben tudott túllépni: az első szettet a montenegrói Vladica Babic nyerte rövidítésben, viszont ezek után a magyar lánynak nagyon simán, 6-1-re sikerült hoznia a második játszmát. A döntő szett sem okozott már izgalmakat, Ági azt is behúzta 6-1-re, így a legjobb tizenhatba ért. De Lukács Vandának is jól ment, 6-4, 6-4-re verte kvalifikációból felkerült horvát ellenfelét. Ami pedig ez után jött, azt biztosan egyikük sem kívánta: a két lánynak egymással kellett szembeszállnia. Az egyetlen pozitívum, hogy így egy magyar biztosan továbbjutott a negyeddöntőbe. Ezt pedig Bukta harcolta ki: 6-2, 6-3-ra nyerte a találkozót Temesvári Andrea tanítványa ellen. A negyeddöntőre viszont már elfogyott az ereje, a tapasztaltabb szlovén Polona Rebersak 6-1, 6-1-re búcsúztatta. A lányokat ezen a héten Szarajevóba vitte útjuk. Ágnes ezúttal Andrejszki Dórával együtt próbál szerencsét, ami egyelőre mellettük is áll: mindketten túljutottak a 15 000 dolláros viadal első fordulóján. Ám ha a következő meccsüket is megnyerik, újból magyar párharcot láthatnak a nézők Bosznia-Hercegovinában.
Fucsovics Márton nagy reményekkel vágott neki a múlt heti 15 000 dollár összdíjazású franciaországi tornának, hiszen tavaly ugyanitt elődöntős volt. A nyíregyházi fiú most is remekül kezdett, 7-6, 6-4-re megverte a dél-afrikai Jean Andersent, majd az első kiemeltet verő hazai Mick Lescure sem okozott neki gondot (6-2, 6-3) viszont a negyeddöntőben az ötödik kiemelt, David Guez-vel már nem bírt: a francia 6-3, 6-1-re legyőzte. Márton így is megdöntötte rekordját, ami a világranglistán elfoglalt helyezését illeti, hiszen ezzel a 424. helyre lépett előre. Igaz, október 8-tól visszaesett három helyet, de most újabb francia verseny következik számára, ahol javíthat. Gödry Levente előzőleg kikapott a katari 10 000-es verseny első körében, ezúttal viszont már a nyolc közé jutásért játszhat egy csakugyan katari kemény pályáson a lengyel Adam Chadajjal. Jani Réka ezen a héten a spanyol 25 000 dolláros tornára utazott, ahol a selejtezőből felkerült helyi lány, Beatriz Garcia-Vidagany meglepően könnyedén, 6-1, 6-0-ra felülmúlta. Totka Naomi a mexikóvárosi 10 000-es versenyt győzelemmel kezdte: a selejtezőből jött hazai Covadonga Muradasnak esélyt sem adott, 6-0, 6-1-re verte. Legközelebb a negyeddöntőbe kerülésért játszik az ötödik kiemelt mexikói Marcela Zacarias-szal. Madarász Gergely és Kaszás Benjamin a horvát 10 000 dolláros vetélkedőn szeretett volna indulni, ám mindketten kikaptak a selejtező első körében. Babos Tímea az előző heteket ázsiai túrával töltötte, ám egyik versenyen sem tudott önmagához méltóan teljesíteni. Mint később kiderült, a sérült jobb karja hátráltatta a világranglista 59. helyén álló lányt, így most biztosan pihennie kell, az oszakai és a luxemburgi versenyt is kihagyja. – A kezelések hatására Tokióban semmi gond nem volt, de utána Pekingben ismét rosszabb lett a helyzet. Az Arn Gréta elleni mérkőzést megelőző napon rendkívül szeles időben gyakoroltunk, talán emiatt fájdult meg újra a karom. A Gréta elleni meccs után ismét pihentettem, de ez már nem segített. A páros találkozót követően már a háromszorosára dagadt. De úgy érzem, most talán jól is jött a sérülés, mert kipihenhetem magam – nyilatkozta Babos, akinek a problémáját valószínűleg a túlságosan hosszú és kimerítő szezon okozta. Hogy mikor léphet újra pályára, még nem lehet tudni. Elképzelhető azonban, hogy novemberben már Tajvanon szerepel.