2012-10-12 22:00
Ez nem mese!
Október második hétvégéjén rendezi meg az IBK Cartoon Heroes a szezon első hazai floorball-kupáját, melyen három magyar korosztályos csapat mellett két szlovák gárda is részt vesz.
UP-info Október 13-án benépesül fiatalokkal a Pestszentlőrinci Sportcsarnok, ugyanis az U14-es korosztálynak kiírt, hangzatos nevű Mesehősök Viadalát rendezik meg. Magyarországról a rendező IBK Cartoon Heroes csapata mellett az egyik legerősebb utánpótlással rendelkező SZPK-Nokia Komárom és a DEAC csapatai vesznek részt. A mezőny viszont nemzetközi lesz, ugyanis Szlovákiából érkezik az ŠK Hargašova Záhorská Bystrica és az ATU Košice gárdája is. Nem lesz könnyű dolga annak, aki el akarja hódítani a serleget, elég, ha csak azt nézzük, hogy a három magyar együttes eddig pontveszteség nélkül áll a korosztályos bajnokságban. Ráadásul a rendező és a komáromi gárda összecsapása egyben bajnoki mérkőzés is lesz, vagyis egyikük makulátlan mérlege biztosan romlik. Ennek a találkozónak viszont csupán az első két harmada számít vele a kupaküzdelembe, ugyanis a többi mérkőzés kétszer 15 perces lesz. A tornán reggel 9-től kezdve délután ötig minden csapat megmérkőzik egymással, így alakul ki a végső sorrend. A győzelemért két pont, a döntetlenért pedig egy jár, pontazonosság esetén először az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség, végső esetben pedig a lőtt gólok számra rangsorol. A Mesehősök Viadalát mindenki megtekintheti, ugyanis a tornára egész nap ingyenes a belépés.