UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-10-13 11:01

Nápolyi emberünk

Pompás hír érkezett a napokban Olaszországból: a Serie A egyik legerősebb csapata, a Napoli ötéves profi szerződést kötött magyar támadójával, Novothny Somával. A 18 éves csatár lassan már egy éve a nápolyi klub Primavera-gárdájának a tagja, mi több, alapembere.

Nagy-Pál Tamás Novothny Soma az NB II-es Veszprémtől került a Napoliba még az év elején. Az első hat meccsén hét gólt szerzett, ebben az idényben pedig ugyanannyi találkozón négyszer zörgette meg a hálót. Többek közt ezzel érdemelte ki, hogy ötéves szerződést ajánlottak neki, vagyis a jelek szerint nagyon komolyan számolnak vele a jövőben. - Milyen érzés? - Ez életem első profi szerződés, úgyhogy, mit is mondhatnék? Nagyon boldog vagyok! Ezzel együtt azt is tudom, hogy még többet kell dolgoznom, hogy bebizonyítsam: nem véletlenül kötötték meg velem. - Elárulnál néhány részletet  a megállapodásról? - Tulajdonképpen egy olyan 5 éves szerződésről van szó, amely szinte minden évben változhat. Szerencsére az nem fordulhat elő, hogy itt tartanak és nem játszatnak, hiszen a klubnak is az az érdeke, hogy fejlődjek. A következő évben talán egy Serie B-s kölcsönadás következhet, ott pedig már csak rajtam múlik, hogyan teljesítek. - Azért ez az öt év nagy bizalmat tükröz a Napoli részéről. - Szerintem is azt mutatja, hogy hosszútávon terveznek velem. Ennek nagyon örülök! - Egyelőre még a Primavera-csapat tagja vagy, de a nyáron már pályára léptél az első gárdában felkészülési mérkőzésen. Most mi a helyzet? - A Primavera-csapattal játszom bajnokikon, sokat is edzem vele, de olykor a felnőttekkel is. Tulajdonképpen az ötödik számú csatár vagyok, ha valaki lesérül vagy eltiltják, én lépek a helyébe. - Ezek szerint már nem egyszer edzettél együtt olyan sztárokkal, mint Edison Cavani vagy Marek Hamsík. - Minden csapattaggal nagyon jóban vagyok, mindenki segítőkész és kedves. Viszont elmondhatom, hogy Hamsíkkal már szinte barátok vagyunk. Már az edzőtáborban is sokat voltunk együtt, azóta pedig nyáron többször is elvitt magával vásárolni vagy a tengerpartra. Legutóbb pedig a tetoválószalonba kísértem el. - Akkor biztos hallasz tőle némi infót arról is, hogy milyen a hangulat az első csapat öltözőjében? Hiszen a Juventusszal azonos pontszámmal, veretlenül állnak a tabellán! - Persze. Nagyon az öröm és nagyon optimisták a srácok a szezont illetően. Igazság szerint már nyár óta erre készülnek, sőt, mondhatom, hogy készülünk. Egyelőre jól megy a szekér, hiszen a második helyen állunk a bajnokságban! - És mi a helyzet a Primaverában? - Az elvárásoknak megfelelően menetelünk, öt meccsből négyet megnyertünk, így első helyen állunk, egy ponttal a Lazio előtt. Az első fordulóban a tavalyi bajnok Romát vertük meg 3-0-ra. Nekem személy szerint sem megy rosszul, hiszen a bajnokságban és a kupában is sikerült már kétszer betalálnom. - Minden jel arra utal, hogy hosszabb időre lecövekelsz Nápolyban. Nem hiányzik majd a családod, barátaid? - Tavaly apukám kinn volt velem, amikor még hotelben laktam. Július óta azonban már teljesen egyedül vagyok. A jövő héten viszont albérletbe költözök a testvéremmel együtt. Nagyon várom már! - Mennyire szeretted meg a várost és az olasz mentalitást? - Nagyon szeretem Nápolyt és az itteni életet, jól érzem magam. A dél-olasz stílus kicsit furcsa, néha nagyon vicces, olykor viszont idegesítő. - És a nyelvvel hogy állsz? - Egész jól boldogulok vele, szinte már mindent megértek, de beszédben van még hová fejlődnöm. Az év végére szeretnék eljutni oda, hogy minden szinten tökéletes legyen a nyelvtudásom. - Ha már itt tartunk. Igaz az, hogy Olaszországban van egy bizonyos előítélet a magyar játékosokkal szemben? Hallani erről pletykákat… - Én ebből nem éreztem semmit és remélem nem is fogok. Az viszont biztos, hogy ha valaki külföldi, akkor mindenképpen többet kell mutatnia az itteni gyerekeknél. De ez nemcsak a magyarokra igaz, hanem minden nem olasz játékosra. - Örök és eldönthetetlen vita marad, hogy jobb-e fiatalon elhagynia az országot, mint NB I-es tapasztalattal felvérteznie magát egy játékosnak. Te előbbit választottad, s egyre inkább úgy tűnik, jól döntöttél. - Egyelőre tényleg minden jól alakul és boldog vagyok, hogy kijöttem. Azonban, hogy igazán jó döntés volt-e, az majd csak évek múlva derült ki. - A magyar U19-es válogatottnak is oszlopos tagja vagy, nemsokára pedig nagyon fontos Eb-selejtezők várnak rátok. - Valóban, november elején lesz a minitorna. Várom már, hiszen mindig jó érzés a válogatottba hazautazni. Ráadásul idén mi rendezzük a tornát, így hazai pályán bizonyíthatunk. Remélem, megcsípjük a csoport első két helyének valamelyikét, hiszen ezek továbbjutást érnek. Bulgária ellen kezdünk, mindenképp győzni kell a jó kezdéshez, aztán Andorra ellen pedig kötelező a három pont – legutóbb ötöt rúgtunk nekik. Az utolsó mérkőzésre pedig fel kell kötnünk a gatyánkat, hiszen Ausztria erős csapat, de jó játékkal legyőzhetjük őket. Én bizakodó vagyok!