Rangadót nyert a Szőnyi úton a BVSC, amely az UVSE-t győzte le 9-8-ra az ifjúsági bajnokságban. A lila-sárgák ezzel elveszítették veretlenségüket, a nevető harmadik KSI pedig egyedül listavezető.
eFBé Október 14-én csak az FTC és a Kaposvár utánpótlás-csapatai mérkőztek meg mindhárom korosztályban (az FTC mind a kilenc pontot elhozta Kaposvárról), így egyértelmű volt, hogy az ifik meccse nyitja a pólós napot a Szőnyi úti uszodában. Korosztályos válogatottak sora ugrott a medencébe egymás ellen a BVSC–UVSE meccsen az ifjúsági országos bajnokság nyolcadik fordulójában.
A mérkőzést uralta a BVSC, amely két gólnál közelebb több mint három negyeden át nem engedte a lila-sárgákat. Aztán a záró nyolc percben Hajek Zsombor találatával úgy tűnt, végérvényesen eldőlhet a találkozó (9-6). Az UVSE-t a mezőny legeredményesebbje, Gyárfás Tamás hozta vissza két góllal a meccsbe – negyedik találata után bő három perce volt az UVSE-nek az egyenlítésre. Ebben az időben már erővízilabda folyt a medencében és a taktikusan, az utolsó másodpercekig elhúzott támadások jellemezték a hajrát. Az UVSE utolsó támadását Godova Gábor időkérése után vezették tanítványai, Szedmák Dávid centerből kiharcolt egy emberelőnyt. Sedlmayer Tamás vállalta a lövést, amelyet Hajek Zsombor blokkolt, így a BVSC a Szőnyi úton tartotta a három bajnoki pontot és elrabolta az UVSE eddigi veretlenségét.
A mérkőzést Godova Gábor, az UVSE vezetőedzője értékelte honlapunknak:
– Úgy érzem, hogy a mérkőzés nagy részében a BVSC akarata érvényesült. A küzdelemmel a mi részünkről sem volt gond, de a pontszerzés most nem sikerült. A színvonal nagyon magas volt, sok OB I-es összecsapáséval is vetekedett.
– Egy hét múlva a KSI ellen folytatódik a sorozat – a BVSC most elvette az UVSE veretlenségét, az UVSE elveheti a KSI-ét…
– A korosztályos bajnokság első körének a KSI elleni meccsel lesz vége. Természetesen azért dolgozunk, hogy azon az összecsapáson a miénk legyen a három pont. Egyelőre úgy gondolom, hogy ez a három csapat emelkedik a mezőny fölé és közöttünk dőlhet el a bajnoki cím sorsa.
– Nyáron tért vissza a klubhoz és kezdte meg a munkát az ifikkel. Hol tartanak most?
– Nagyon tehetséges korosztályról van szó, amelyről tudni kell, hogy nagyrészt a tavalyi serdülőkre épül, tehát egy évvel idősebbek között játszanak. Ami nálunk is és más csapatoknál is beleszól a munkába, az a junior válogatott felkészülése. A korosztályos világbajnokság decemberben lesz Perth-ben, az ausztráliai torna jelenleg mindennél fontosabb. A junior válogatott játszik az OB I-ben is, hetente több edzésük van. Több játékosunk is kerettag (persze ugyanez a BVSC-re és a KSI-re is igaz), számukra ez a sorozatterhelés úgy érzem, mostanra hozta el fejben a fáradtságot. Besűrített bajnokság, OB I, folyamatos edzések – ez így sok. Ha mi edzők hamarabb kapunk észbe, talán a tavaszra halaszthattuk volna ennek a korosztálynak az első bajnoki körét (ahogy egyébként ez a lányoknál meg is történt – a Szerk.). Természetesen a világbajnoki jó szereplés a magyar vízilabdázás jövőjét is meghatározhatja, ezért elsődleges az ő munkájuk.
A vasárnapi 8. fordulóban a listavezető KSI-t nem izzasztotta meg a Vasas, a sportiskolások könnyedén nyertek 15-8-ra, így egyedüli százszázalékosként vezetik a korosztály bajnokságát. A következő kör újabb rangadót hoz, a Hajós Alfréd uszodában a KSI-t fogadja az UVSE. A BVSC pedig a Szőnyi úton a bajnoki ötödik Vasast.