2012-10-16 13:05
Tehetségeket keresnek
Az Illés Akadémia után a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia is kiválasztót hirdetett október végére. Ez csak az első forduló lesz, melyet jövőre két tavaszi kör követ.
UP-info A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia október 23-án és 25-én várja a jelentkezni vágyókat. Előbbi időpontra 2001. január elseje, míg utóbbira 2002. január elseje után született labdarúgó-palántáikat vihetik el a szülők, edzők. Az első fordulóban délután 1 órától regisztrálniuk kell a gyerekeknek, majd egy általános tájékoztatón vesznek részt. Ezután következik az egymás elleni játék, melyet már az akadémia trénerei is megtekintenek. Ám ekkor még senkit nem választanak ki, ugyanis a tavasszal második fordulót rendeznek, amelyen már felmérésekre is sor kerül. Végül a harmadik fordulóban egy edzőtáborban bizonyíthatják rátermettségüket a kiválasztott gyerekek. Az utánpótlás-műhely honlapja felhívja minden érdeklődő figyelmét arra, hogy csak előzetes regisztrációval lehet részt venni a kiválasztáson, ehhez a jelentkezési lapot a weboldalon lehet kitölteni.