UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-10-23 08:42

Sikerek Budapesten

Öt első, három második és három harmadik helyet szereztek a magyar fallabdázók a hétvégi Hungarian Junior Openen. Püski Lénárdnak végre U19-ben is sikerült nemzetközi versenyt nyernie, Csókási Gabriella pedig két korcsoportban is az élen végzett. H. A. Remek hangulatú, jól szervezett tornának adott otthont a budapesti Griff Squash Club. A legkisebbek, a 13 éven aluli leányok versenyében már a második napon megszületett a végeredmény: a dobogó mindhárom fokára hazai versenyző - Szeberényi Réka, Laskai Vanda és Hadházi Orsolya - állhatott fel. A fiúknál, ahogy a három héttel ezelőtti, szerbiai versenyen, most is Roko Voncina és Dévald Péter között dőlt el az első hely sorsa: az európai korosztályos ranglistán harmadik horvát magabiztos játékkal, szettet sem vesztve nyert, így Péter ezúttal is második lett. Öccse, Tamás a negyedik helyen végzett. Az U15-ös lányoknál is volt magyar érmes: Szerencsés Debóra harmadik lett egy cseh és egy szlovák versenyző, Hana Matouskova és Barbora Ebringerova mögött. A fiúknál a dobogóra szerb, angol és szlovák játékos állhatott. A tizenhét év alatti lányok versenyét könnyedén nyerte Csókási Gabriella, aki egyetlen szettet sem engedett át ellenfeleinek. A fiúknál is magyar győzelemnek örülhetett a népes közönség, az indulást sérülten vállaló Farkas Balázsénak, aki az elődöntőben Szűcs Ákost, a döntőben pedig Mark Radley-t győzte le. A luxemburgi fiú a meccs után Balázsnak elpanaszolta: másodszor kapott ki magyartól nemzetközi torna fináléjában, tavaly éppen Szűcs páholta el hazai versenyén.

Csókási Gabriella vasárnap két kupával térhetett haza: a szegedi lány az U19-es korcsoportban is nyert, bár elmondása szerint saját magát is meglepte azzal, hogy a döntőben sikerült legyőznie "nagy ellenfelét", Kis-Máté Csengét. A fiúknál Püski Lénárd állhatott fel a dobogó tetejére, a korcsoportban ez volt az első nemzetközi győzelme. Az Utánpótlássport.hu-nak elárulta, hogy a döntőben, Tobias Wachter ellen nem úgy játszott, ahogy szeretett volna, de boldog az eredménnyel.

Jól sikerült az idei Hungarian Junior Open, jó volt a hangulat, akadtak feszültséggel teli meccsek és sok szép magyar eredmény született – mondta az Utánpótlássport.hu-nak a verseny egyik rendezője, Altvater Csaba, aki azonban kevesli a hazai indulók számát. A tornán idén harminckét magyar fiatal vett részt, kevesebb, mint tavaly. A szövetség segítségét fogjuk kérni, hogy ez változzon – magyarázta a Junior Squash Elit edzője, hozzátéve: hosszú távú céljuk az, hogy a HJO-t magasabb kategóriába emeljék, ehhez pedig az kell, hogy a budapesti versenyen a következő években tizenöt-húsz fővel népesebb mezőny vegyen részt.

Az eredményeket ITT találja.