UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-10-24 17:34

Döntetlen, idősebbek ellen

Nemcsak a magyar U17-es válogatott lépett pályára október 23-án, hanem az U18-as is, igaz barátságos mérkőzésen Cipruson, ahol a házigazdák Európa-bajnoki selejtezőre készülő U19-es gárdájával mérte össze tudását Mészöly Géza szövetségi edző vezetésével.

UP-info A magyar U18-as válogatott első ciprusi meccsén a Rácz Gergő - Baksa Dénes, Asztalos Dávid, Lorentz Márton, Nagy Dominik - Németh Márió (Szalánszki Bálint, 62.), Pongrácz Viktor (Ádám Erik, 58.), Medgyes Zoltán (Ács Ádám, 46.) - Farkas Zoltán (Osváth Attila, 75.), Bobál Gergely (Marcsek Ákos, 90.), Varga Szabolcs összeállításban lépett pályára. Bobál már a találkozó elején kétszer is megszerezhette volna a vezetést, de végül a 20. percig kellett várni az első magyar gólra: Varga beadása után Farkas lőtt közelről a hálóba. A szünetre mégis egállal mentek a csapatok, a vendégek ugyanis a saját térfelükön adták el a labdát, amit a ciprusiak rögtön ki is használtak (1-1). A fordulás után folytatódott a zavar, ismét eladták a fiúk a labdát, Ciprus újra góllal büntetett, így átvette a vezetést. Nem váratott azonban sokat magára az egyenlítés: Varga újabb remek beadással vétette észre magát, a csereként beállt Ács pedig a kapuba lőtt (2-2). A hajrára fordulva pedig Bobál már a vezetést is visszaszerezte a csapatnak: a magyar támadó igazi erőcsatár módjára tört kapura, majd ballal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. A győzelmet mégsem sikerült megszerezni, ugyanis a hosszabbításban, szöglet után ismét egyenlítettek a hazaiak, így 3-3-mal ért véget a találkozó. - Nem volt könnyű dolgunk, mert egy idősebb játékosokból álló, fizikálisan erősebb csapat ellen játszottunk. Amikor nálunk volt a labda, szép akciókat vezettünk, irányítottuk a meccset, a hibáinkat azonban kihasználta az ellenfél, ezért nem sikerült győzelemmel zárni. Örülök, hogy a 19 évesekből álló rivális ellen is jól játszottunk, voltak kiváló egyéni teljesítmények, és a keretbe újonnan bekerült futballisták is biztatóan szerepeltek. Úgy gondolom, nagy lesz a harc lesz a csapatba kerülésért - mondta a meccs után Mészöly Géza szövetségi edző. A két csapat csütörtökön ismét megmérkőzik egymással.