2012-10-29 12:41
Amikor a gyík erősebb a krokodilnál
Két nyeretlen csapat találkozott egymással az Erima fiú U14-es bajnokság negyedik fordulójában: a Lizards Floorball Team a címvédő Dunai Krokodilok SE gárdáját fogadta Veszprémben. A találkozót egy góllal a gyíkok nyerték.
UP-info A Lizards a tabella első három helyezettje ellen nem szerepelt jól, a tavalyi bajnokkal szemben viszont szerette volna megmutatni, mit is tud. A krokodilok előző évi csapata nagyon sokat változott, egy erős generáció kinőtte ezt a korosztályt. Ennek megfelelően végig szorosan alakult a mérkőzés. Már az első harmadban is inkább a hazai csapat uralta a játékot, sokkal többet volt nála a labda, de a nem tudta góllal befejezni akcióit. A másik oldalon viszont lefordulásokból kétszer is eredményes volt a vendéggárda. Az első gólra még válaszolt a veszprémi alakulat egy szép támadás végén, de a krokik második találatára a válasz csak a második harmadban sikerült. A középső játékrészben több eseményt nem is kellett a jegyzőkönyvbe lejegyezni. Az utolsó 15 percet aztán jobban megpörgette mindkét együttes. A gyíkok első sora összeszedte magát és rendre megszerezte a vezetést, de 4-4-ig erre mindig volt válasza a krokiknak. Alig több mint két perc volt hátra a játékidőből, mikor Orosz Luca szinte lehetetlen helyzetből, váratlanul, nagyon pontosan juttatta a labdát a kapuba. A végjátékban aztán okosan eldugták a labdát a hazaiak, a nem nagy elánnal támadó krokodilok elől, így esélyt sem adtak már a kiegyenlítésre. A Lizardsnak tehát ez volt az első győzelme az idei kiírásban, mellyel rögtön a tabella negyedik helyére ugrott, míg a krokodilok továbbra is pont nélkül szerénykedik a táblázat végén.