UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2012-10-29 15:12

Bányai kivívta

Remekeltek a magyar fiúk az európai kadet körverseny klagenfurti állomásán.

A. Á. Ausztriában, egészen pontosan Klagenfurtban folytatódott az európai kadet körverseny: huszonöt ország 315 vívója lépett pástra. A megszokottól eltérően, ezúttal a női mezőny volt valamivel népesebb. A magyar csapatban is a lányok voltak többségben: a harminc magyar induló közül 16 volt lány és 14 fiú. Ennek ellenére fiaink értek el nagyobb sikereket: egyéniben és a csapatban is megmutatták, hogy a budapesti állomáson produkált kiváló eredmények nem csak a hazai pástnak köszönhetőek. Az egyéni versenyben ketten, Bányai Zsombor és Horváth Dániel már a selejtezők során kiemelkedtek a mezőnyből, hiszen nem csak hibátlanok, de szinte érinthetetlenek voltak az öt találatra vívott asszókban. Bányai kilenc, míg Horváth tíz találatot kapott hat meccsen. A nyolcas döntőbe kerülésig aztán folytatódott a magyar remeklés, hiszen hat versenyzőnk is bejutott a legjobb tizenhatba. A nyolcas finálét végül csak ketten, a továbbra is veretlen Vasas-tehetség, Bányai Zsombor és a főtáblán magára találó pécsi kiválóság, Tóth Gergely érte el, miközben az Egyesült Államok négy versenyzővel képviseltette magát. A legjobb négyet viszont már csak egy amerikai sportoló érte meg, ami viszont ennél sokkal fontosabb, hogy Bányai és Tóth is továbbjutott, igaz, egymás ellen kellett vívniuk a döntőért. A magyar elődöntőből végül a Vasas reménysége jutott tovább egy 15-7-es sikerrel, majd a döntőben az ukrán Szergej Horetszkij ellen is győzni tudott. Bányai ezzel kettőből két versenynél tart idén. A pécsi Tóth Gergely is büszke lehet harmadik helyére, hiszen azok után, hogy Budapesten viszonylag hamar búcsúzott, ezúttal csak a győztestől kapott ki. Bányai és Tóth mellett a selejtezőben remeklő Horváth Dániel szereplése is említésre méltó, ugyanis az MTK tehetsége a kilencedik helyen végzett a rangos mezőnyben. A csapatversenyben ezúttal csak egy magyar gárda képviselte hazánkat, mégpedig a Vasas Bányai Zsombor, Buta Levente, Fenyvesi Csaba összetételű triója. A fiúk nem voltak szerencsések a sorsolással, mert a Szlovénia és Románia ellen is simán nyert asszók után az Egyesült Államok első csapatával kerültek össze. Az előrehozott döntőnek is beillő meccsen nagy különbségű, 45-31-es vereséget szenvedtek, vívóink azonban így sem búcsúztak keserű szájízzel a tornától, hiszen könnyedén nyerték a bronzmeccset az izraeli B csapat ellen. A lányoknak már korántsem ment ilyen jól a vívás. Csapatot nem is sikerült kiállítani, egyéniben pedig annak ellenére nem volt magyar a legjobb nyolc között, hogy a diósgyőri Arday Gréta hibátlanul selejtezett és a főtáblán is volt pár szép asszója. Párbajtőrözőink legközelebb november közepén folytathatják a remeklést, amikor a lányok Heidenheimben, míg a fiúk Bonnban lépnek majd pástra.