Október 31-én és november 1-jén újra a káposztásmegyeri Jégpalotában játszik az orosz junior jégkorongbajnokság (MHL) egyetlen magyar alakulata, a Budapest Patriot. A kelet-európai elitligában idén debütáló magyar, cseh és szlovák fiatalokból álló csapat az orosz Amurszkije Tyigrit fogadja.
Forrás: Sunday-Media sajtóközlemény A Budapest Patriot tudta mit vállal, amikor csatlakozott Európa legerősebb junior jégkorongbajnokságához, az MHL-hez. Néha még így is megdöbbenti a csapatot az az iram, amit ez a sorozat megkövetel. Az orosz profiliga, a KHL utánpótlás-bajnoksága ugyanis nem csak színvonalában és tempójában, de az egy szezonban lejátszott meccsek és a megtett kilométerek számát tekintve szinte azonos a KHL-sorozattal.
A Patriot másfél hónap leforgása alatt már 26 meccset játszott, ez pedig bármilyen sorozatban komoly kihívás, nem hogy az MHL-ben. Október közepén például 11 nap alatt nyolcszor léptek pályára a 18-21 éves fiúk, és eközben több ezer kilométert repültek, hiszen hol Moszkva környékén, hol pedig Lettországban léptek jégre. Nem csoda, hogy a keret négy vereséggel és igencsak fáradtan tért haza a keleti túráról. A csapatvezetés ezért úgy döntött, hogy a fiúk kimenőt kapnak a hétvégére, így hazai pályán most újult erővel fogadhatják az orosz Amurszkije Tyigrit.
„Nagyon sokat kivett a csapatból a CSKA Moszkva junior csapata (Krasznaja Armija) és a HK Riga néven játszó U20-as lett válogatott ellen vívott négy meccs, ezért döntöttünk a pihentetés mellett. Három hátvédünk is vállsérüléssel küszködik, a kezdő kapusunk, Jan Ilasenko pedig agyrázkódással fekszik otthon, így a keret sem teljes” – nyilatkozta dr. Igor Tóth edzőasszisztens, aki nem csak az előzmények miatt számít nehéz találkozókra. „Az MHL-ben nincs könnyű meccs. Teljesen mindegy, hogy a táblázat tetejéről vagy aljáról érkezik a rivális, mert szinte mindegyik jó játékosokból álló, jó hokit játszó orosz csapat.”
Annak ellenére, hogy a Patriot aktuális ellenfelére, a stabil középcsapatnak számító Amurszkije Tyigrire is tökéletesen ráillenek az elmondottak, a hazaiak kedvező előjelekkel várhatják a találkozót. A több mint 9000 kilométeres távolságból, a szinte Japán szomszédságában található Kabarovszkból érkező Amuri Tigrisek ugyanis utolsó négy meccsükből hármat elvesztettek és számukra sincs igazán idő a pihenésre.
Nemes Benjámin, a Patriot magyar támadója is úgy véli, hogy a hazai pálya mellett a pihenő jelenthet komoly előnyt számukra: „Nagyon jól jött most ez a pár nap, éreztem az edzésen is, hogy jobban mennek a lábaim. Mindemellett az öltözőben is lényegesen jobb lett a hangulat, mivel mindenki a családdal, barátnőjével töltötte a hétvégét. Sokkal vidámabb a társaság, de persze a jégen már komoly munka folyik” – nyilatkozta a fiatal tehetség, akinek a káposztásmegyeri Jégpalota tényleg hazai pálya. „Mielőtt pár éve Svédországba szerződtem, előtte itt játszottam, így mondhatom, hogy nekem ez a második otthonom. Persze magyarként könnyű dolgom van, de a többiek is kezdik megszokni a légkört” – mondta az idén már három gólnál és három gólpassznál járó támadó.
De nem csak Benjáminnak fontos, hogy hazai pályán játszhat, hanem az egész keretnek. A fiúk remélik, hogy lelkes és népes közönség előtt bizonyíthatnak az október 31-én 19 órakor és november 1-jén 16:30-kor kezdődő találkozókon. A Patriot kortól és nemtől függetlenül várja a minőségi jégkorong szerelmeseit és azokat is, akik még csak ismerkednek a sportággal. Sőt, a két mérkőzés a kisgyerekes családok számára is kiváló program. A vezetőség a hazai mérkőzésekre rendre kitalál valamilyen kedvezményt a belépőkhöz. Ezúttal a méret a lényeg: a 150 cm-nél alacsonyabbak számára ingyenes a belépés a káposztásmegyeri Jégpalotába!