A huszonkét tagú juniorválogatott Olaszországba utazik, az ifik huszonhárman Franciaországba, ahol komoly erőpróbának néznek elébe a hétvégén. Az U20-asok számára ez az utolsó felkészülési torna a decemberi világbajnokság előtt.
eFBé November 5-én és 6-án a Jégpalotában készült a Tim Kehler vezette U20-as és a Glen Williamson edzette U18-as fiúk válogatottja. Az összetartás végén keretet szűkített mindkét szövetségi kapitány, majd az ifik buszra szálltak, és elindultak Franciaország felé. Meribel városában november 8-10-én három mérkőzésen lép pályára az együttes: a két divízióval magasabban szereplő gallok erős ellenfél a 2013 tavaszi, észtországi divízió II/A csoportos vébé előtt.
A huszonhárom fős keretben ott van az a Hári Norbert is, aki idén a székesfehérvári U18-as világbajnokságon nem léphetett jégre (az esetről akkor ITT írtunk). A nemzetközi szövetség november 20-án hozza meg a végső döntést az ügyében, addig a játékos barátságos mérkőzéseken pályán lehet magyar mezben. Kedvező IIHF-döntés esetén Norbi akár a decemberi világbajnokságon is ott lehet az U20-as együttesben.
Arra a divízió II/A csoportos viadalra december 9-15-én kerül sor Brassóban. A romániai torna előtt Pontebbában, az olasz-osztrák-szlovén határon fekvő olaszországi kisvárosban négy nemzet tornát játszik a juniorválogatott november 8-10-én. A négy résztvevő Franciaország, Olaszország, Szlovénia és Magyarország lesz, csakúgy, mint idén februárban a káposztásmegyeri Jégpalotában az U18-asoknak rendezett viadalon. Azt a magyar együttes nyerte meg, veretlenül. A jelenlegi keret fele akkor is a csapat tagja volt. Olaszországba 22 játékost visz Tim Kehler és stábja, a Jégpalotában tartott összetartás után öt fővel szűkült a keret (Lajcs Marcell kapus, Korbuly Gergely és Vojtkó Mátyás védő, valamint Dósa Krisztián és Fliszár Zalán támadó maradt ki). Az utazók között van a fehérváriak 96-os születésű támadója, Erdély Csanád is, ő a keret legfiatalabb játékosa.
A romániai világbajnokság előtti utolsó nagy erőpróbáról és a jelenlegi hangulatról Ritó László, a Miskolci Jegesmedvék támadója beszélt honlapunknak.
– Jeges edzésen, ebéden és a délutáni meetingen vagyunk túl, az esti keretszűkítés előtt lesz még egy edzés. A csapat holnap reggel indul Olaszországba busszal.
– A hétvégén Brassóban, a világbajnokság helyszínén volt Mol Liga meccsetek a Jegesmedvékkel. Megérintett a vébé szele?
– Természetesen. Brassóban is és ma is arról beszélgettünk Márkóval (Miskolczi Márk csapattárs - A Szerk.): hihetetlen, hogy mindjárt itt a vébé. Az elmúlt években az ifiben hozzászoktam ahhoz, hogy márciusig tart a szezon és utána világbajnokság. Most pedig az idény közepén van a vébé. Gondolunk rá, de mindig a soron következő mérkőzést kell megnyernünk, ezért még a vébéig van feladatunk.
– Megnyerni a Négy nemzet tornát?– Például. Természetesen úgy vágunk neki, hogy szeretnénk tornagyőztesként hazatérni Olaszországból. Biztos vagyok benne, hogy a felkészülésben sokat fog segíteni ez a három mérkőzés, és kiderül, hogy hol tart, milyen állapotban van a csapat.
– A torna előtt hol tart?
– Úgy érzem, nagyon jó társaság jött most össze, egyben van és nagyon akar a csapat. Az is, aki részese volt a fehérvári vébé-kudarcnak és az is aki nem, érzi, tudja, hogy idén mindenképpen oda kell tennie magát, és a csapatnak is eredményt kell felmutatnia.
– Megy a zrika a „kicsikkel”, mint például a 96-os Erdély Csanád?
– A szokásos viccelődés természetes ilyenkor, de semmi egyéb. Csani nagyon küzd, odateszi magát a jégen, de a 95-ösök személelte is ugyanolyan jó. Biztos vagyok benne, hogy ez nem változik, és ugyanezt a küzdőszellemet látjuk majd tőlük akkor is, ha a vébé-csapatba is bekerülnek…
A juniorválogatott Franciaországgal, Olaszországgal, végül Szlovéniával az alábbi kerettel veszi fel a harcot november 8-10-én:
Pleszkán József (UTE), Ágoston Olivér (Espoo Blues) – kapusok. Arany Máté, Árkovics Bálint, Reiter Attila (SAPA Fehérvár AV19), Léránt René, Lévai Máté (FTC), Orosz Szilveszter (Miskolci Jegesmedvék) – hátvédek. Dömötör Róbert (UTE), Gágyor Péter (Vasas), Könczei Áron (Debrecen), Hegyi Dominik (FTC), Miskolczi Márk, Nagy Krisztián, Ritó László (Miskolci Jegesmedvék), Erdély Csanád, Hamvai Szilárd, Kocsis Ferenc, Sárpátki Tamás-Róbert, Szabó Dániel, Tóth Gergő, Vincze Péter (AV19) – csatárok.