2012-11-12 14:14
Fedél alatt remekeltek
A Tattersallban rendeztek kétnapos fedeles díjugratóversenyt november második hétvégéjén. Az ifjúsági lovasok minden versenyszámban elindulhattak. Ha már tehették, nem is szerepeltek rosszul.
Nagy-Pál Tamás Minden versenyszám nyitott volt a Tattersallban, ezen kívül külön az ifjúságiaknak is volt egy futam. A B/0-ás vetélkedőben két ifjúsági lovas is felállhatott a dobogóra. Békés Krisztina Diadal Diego, míg Kosik Zsófia Puma hátán teljesítette kétszer is hibátlanul a pályát, előbbi 27.87-es idejével győzött, míg utóbbi nem sokkal lemaradva a harmadik helyet szerezte meg. A szám második napján is dobogós helyen végzett egy ifi, méghozzá Gerő Petra és Clandestino is mindkétszer hibátlanul lovagolt. B/1-ben 100 centiméteres akadályokat kellett legyőzniük a lovasoknak: ez az utánpótláskorúaknak ment a legjobban. Kosik Zsófia (Puma) és Jármy Tibor (Gun du la Pins) sem tudott hibázni, előbbi 7.4 stílusponttal második, míg utóbbi 7.7-tel első lett. Zsófia ráadásul már a második érmét zsebelte be a hét végén. De a harmadik már másnap összejött neki ugyanebben a számban: bár ezúttal már 7.7 stíluspontot kapott, ismét a második helyen végzett, így három éremmel zárta a versenyhétvégét. A kimondottan ifiknek kiírt versenypályán 110 centiméteres akadályokat helyeztek el és a stíluspontok alapján alakult ki a végső sorrend. Többen is hibátlanul lovagoltak, közülük pedig hárman nagyon magas, minimum nyolc stíluspontot kaptak. Bobok Eszter és Ciklon így harmadik lett, Kuli Dorka Gréta és Lénárd 8.2-vel második, míg Tóvári Eszter és Cavalor Colonado elképesztően magas, 8.5 ponttal megnyerte a versenyt. Vasárnap Balogh Andreának és Diegónak már a 7.8 pont is elég volt a győzelemhez. B/5-ben az akadályok 130 centiméteresek voltak, s szintén egy fiatal lovas hátát nézte a mezőny: Burucs Barna és Sir Wingston-C, volt az egyetlen, aki hibátlanul teljesítette a pályát, így máshová nem is kerülhetett az aranyérem.