UtánpótlásSport
2025. május 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-11-12 21:36

Tíz tánc, két pár

Mozgalmasan telik a hónap a tíztáncműfaj képviselőinek: november 3-án a junior, november 10-én pedig a felnőtt világbajnokságon léptek parkettre. Előbbin a Wicha József, Purda Réka páros, utóbbin a Hegyes Bertalan, Kis Violetta kettős mutatta be koreográfiáját.

Sajó Annamária Wicha József és Purda Réka nem lépett szűz talppal a november első hétvégéjén, Rigában rendezett junior tíztánc-világbajnokság parkettjére, mivel a kettős márciusban már bemutatkozott a nemzetközi porondon. A junior II. standard világbajnokságon hatvanegy páros között vonultak a bírák elé, az első fordulóból azonban nem jutottak tovább, és a negyvenkettedik-negyvenharmadik helyen végeztek. A fiatal duó így bizonyítási vágytól fűtötten lépett a tánctérre Lettországban.
A magyarok magabiztosan adták elő koreográfiájukat, így az első fordulóból könnyedén táncolták be magukat a legjobb huszonnégyet jelentő elődöntőbe. Wicháék lépései azonban itt megtorpantak: a tizenkettes döntőbe jutást nem sikerül kivívniuk, így huszonharmadik helyen zárták a világversenyt. Az élen az orosz Vladiszlav Kolesnyikov, Anna Iszakovics kettős végzett, a lengyel Mateusz Bezozovszki, Justyina Mozdzonek és a román Raul Faliboga, Loredana Butea páros előtt. Hegyes Bertalan és Kis Violetta ugyan távolságban nem voltak messze Purdáéktól, mégis egészen más terepre tévedtek: a kettősre a felnőtt tíztánc-világbajnokság mezőnye várt november 10-én, Oslóban. Bertalanék októberben, az ifjúsági világversenyen már letették névjegyüket: döntőbe jutottak, és a tizenkettedik pozícióban zártak. A verseny után készített interjúnkban Violetta arról panaszkodott, hogy a táncsportban még mindig erősen érvényesül a hazai pálya előnye, még a rokonnemzeteknél, illetve a szomszédos országoknál is. A rendező országok versenyzőinek legyőzésére így három eszköz marad: az újat mutató koreográfia, a nemzetközi tánctéren való tapasztalatszerzés (táncnyelven: a bírák ismerjék meg a párost), valamint az intenzív sportdiplomácia. Nos, helyzetértékelését Oslo után is elmondhatta volna.
A norvég fővárosban harminchét ország duója mutatta be koreográfiáját, Hegyeséknek pedig könnyebbséget jelentett, hogy a tíztáncműfajban országonként csak egy páros mutatja be táncát. Az első fordulót az ifjúsági viadaléhoz hasonlóan sikerrel vették: bejutottak az elődöntőbe, a legjobb huszonnégy pár közé. Ezután viszont nem ismétlődött meg az előző verseny forgatókönyve: Kisék nem kerültek be a döntőbe, kapujában búcsúztak, és a tizenkilenced-huszadik helyen zártak, a szlovák duóval holtversenyben. Ami az élmezőnyt illeti, a hazai közönség tapsa ismét sorsdöntőnek bizonyult, hiszen a világbajnoki címet a dán Björn Bics, Asli Williamson kettős szerezte meg, a szlovén Miha Vodicsar, Nagya Bicskova, valamint az orosz Danyil Uljanov, Irina Gogoladze kettős előtt.