2012-11-13 15:55
Alakulnak a sorok
Megkezdte a felkészülést a 2013-as B csoportos U19-es világbajnokságra a magyar fiú korosztályos válogatott. A csapat szövetségi edzőjével, Siklósi Evelinnel beszélgettünk.
Nagy-Pál Tamás - Elkezdték a munkát? - El... Voltunk három napot Komáromban, utána pedig egy napot Kassán. - És milyen feladatokat végeztek el? - Komáromban olyan dolgokat gyakoroltunk, melyeket utána Kassán két mérkőzésen is ki tudtunk próbálni. Emellett a sorok összeállítása volt a legfontosabb feladat. - A két mérkőzés hogyan sikerült? - A kassai válogatott ellen korán reggel játszottunk: 3-2-ig tartottuk a lépést, aztán kijött az utazás fáradtsága, és kikaptunk 6-3-ra. A sorok sem úgy működtek még, ahogy szerettük volna. Másodszor a pozsonyi válogatott ellen 8-5-re nyertünk úgy, pedig áprilisban kétszer is kikaptunk tőlük. De mindenképpen több mérkőzésre lenne még szükségünk. - Melyek voltak a legfontosabb tapasztalatai a két mini edzőtábornak? - A szlovákok ugyebár A csoportosok és abszolút partiban vagyunk velük. Az a szint gyorsabb, azt kellene megszoknunk. Jó volt látni, hogy mennyit fejlődtünk a csapatszellem és az összetartás terén. A játékosok egyre jobban átérzik, hogy milyen komoly feladat vár rájuk. - Említette, hogy több mérkőzésre lenne szükség. Nincs rá lehetőség? - De van, csak nem egyszerű megszervezni. Január végén megyünk például Lengyelországba, de ezt teljes egészében a gyerekek fizetik, így előtte komolyabb edzőtáborozásra nem lesz lehetőség. Itt egyébként már nemzeti válogatottakkal mérkőzünk meg. Ezen kívül túlterhelni sem akarjuk őket, mert a klubcsapataikban is nagyon sűrű a programjuk. - Nemrég beszélgettünk arról a problémáról, hogy az érettségivel egy időbe esik a hamburgi vb. Találtak már valamiféle megoldást? - Május nyolcadikától lesz a torna, ez pont a történelem-érettségi napja. Többféle variáción gondolkozunk. Vannak olyanok, akiknek angolból csak középszintű érettségire van szükségük, ezért megcsinálják előrehozottan, így a töri után jöhetnek utánunk egy esti vonattal. Vannak, akik már a matek után is jönni tudnak. Ez így mégiscsak jobb, mintha a magyar után kéne, hiszen így a két legfontosabbat mindenképp meg tudják írni. Viszont nagy hátrány, hogy egész éjszaka utazni fognak és úgy érnek oda majd kis túlzással a dudaszóra. Egyébként ez nemcsak nekünk okoz problémát, hanem például a lengyeleknek is. - Mennyire tűnik erősnek ez a korosztály? - Nincsenek külföldön edződő játékosaink és kimagasló tehetségeink sem. Ezt azzal próbáljuk meg kompenzálni, hogy három nagyon jó sort akarunk kialakítani. Univerzális játékosokra van szükség, akik védőként, centerként és csatárként is bevethetők. Kiszámíthatatlanoknak kell lennünk, ezért egy-egy sornál nem is öt, hanem hat emberben gondolkodunk, hogy lehessen variálni. Nem azt mondom, hogy nincsenek ügyes játékosaink, de egyikük sem kimagasló, viszont megvan a csapatszellem. Lehet, hogy éppen ez lesz az erősségünk. Ezen kívül az is örömteli, hogy a legtöbben már meghatározóak az OB I-es bajnokságban. Igaz, hogy nem túl erős a színvonal, de arra tökéletes, hogy egy ifi vb-re felvegyék a ritmust, hiszen felnőttek között teljesítenek hétről hétre. - A feljutás is meglehet? - Ha összejön a jó három sor, akkor erősek leszünk. Aztán majd meglátjuk.