Két A csoportos együttes csap össze november 17-én és 18-án a Jégpalotában: a magyar és a cseh U18-as lányválogatott egyaránt a finnországi hokivébére készül. Vágják a centit: 44 nap van a rajtig, a magyar csapatnak hét meccs segíti a felkészülést.
eFBé Huszonhat játékost hívott meg Gömöri Csaba és Buzás Norbert a csehek elleni két mérkőzésre az U18-as keretbe. A lányok pénteken összetartáson vesznek részt a káposztásmegyeri Jégpalotában, ahol két jeges edzést vezényel nekik a stáb. Szombaton 17.30-tól, vasárnap 12.30-tól lépnek jégre a csapatok. Érdemes lesz kilátogatni, nemcsak az ingyenes belépés miatt: a szurkolók között dedikált mezt, ütőt és posztert sorsolnak ki.
A stáb és a lányok már gondolatban Finnországban járnak, de tudják, hogy a vébéig még hosszú az út és a felkészülési mérkőzéseken sok múlik. A szövetségi kapitánnyal, Gömöri Csabával beszélgettünk.
– Két és fél évvel ezelőtt a csehországi World Challenge U15-ös tornán kezdődött igazán ennek a korosztálynak a sikersorozata. Ott épp ez ellen a cseh válogatott ellen játszotta a magyar a döntőt, akkor kikapott. Van valami különleges érzése a kapitánynak ezzel kapcsolatban?
– A két csapat hetven-nyolcvan százaléka ugyanaz, ez mindenképpen érdekesség. Akkor két parádés meccset játszottunk ellenük, szoros találkozók voltak. Néhány hete a németországi négy nemzet tornán láttam őket, ott legyőzték az orosz válogatottat. Jó erőben vannak, egységes a csapat, s szinte kész a keretük.
– Nálunk rendben van a csapat, mindenki egészséges?
– Hárman nem százszázalékosak. Huszák Alexandrának az idén is rakoncátlankodik a térde, csak ezúttal a másik. Folyamatosan jár kezelésekre, ezek segítik a minél gyorsabb felkészülést. A héten már a klubjában edzhetett, a pénteki összetartáson kiderül, hogy a hétvégén jégre léphet-e. Pártos Réka és Németh Berni is kisebb lábsérüléssel küzd, de hadra foghatók.
– Keretszűkítés ezúttal nyilván nem lesz az összetartás végén…
– Nem, de két „különböző” csapatot rakunk össze a szombati, illetve a vasárnapi mérkőzésre. Szombaton az eredmény is fontos lesz, ennek megfelelően rakjuk össze a sorokat. A vasárnapi mérkőzés a próbálkozásé, ezért az is előfordulhat, hogy akkor a biztos csapattagok közül lehet kimaradó. De ezek a mérkőzések erre valók. Molnár Mónika hiányzik, ő Kanadában van a klubjában, de a világbajnokságra biztosan ott lesz a keretben, hiszen stabil tagja a hátvédsornak.
– Melyik posztra kell még embert találni?
– A legfontosabb az, hogy az első támadósorunkba Huszák Szasza mellé találjuk meg a két megfelelő szélsőt. Tavaly a nagy munkabírású Maszlova Kátya és a zseni Gasparics Fanni voltak mellette, ők már elmúltak tizennyolc évesek. Bikás Luca visszavonult, így ő is biztosan hiányozni fog a tromsői vb-győztes együttesből. Szóval van még feladat, három masszív támadósort össze kell rakni. Szeretnék, ha a MAC játékosa, Jelena Grokovic velünk lehetne. Hamarosan magyar állampolgár lehet, ami jó, de a nemzetközi szabályok szerint két évet kell adott országban játszania. Ez elvileg megvan, de adminisztrációs hiba miatt még sincs, így kérelmeznünk kellett az IIHF-nél a lehetőségét, hogy játszhasson. A két évet nagyon szigorúan veszik, ezért nem reménykedem nagyon. A keretbe mindenesetre behívjuk, hiszen ha pozitív döntés születik, ha nem, jó, ha a felkészülés alatt velünk van.
– Lehet azt mondani, hogy az A csoportban ez a két válogatott, a cseh és a magyar van azonos szinten?
– A realitást nézve igen. Kanadával, a finnekkel és a németekkel vagyunk egy kvartettben, és biztos, hogy mindent megteszünk a szoros eredményért és a győzelemért, de a papírformát tekintve ebben a négyesben mi, a másikban a csehek a leggyengébbek. Azonos szinten állunk, nem véletlen, hogy velünk szerettek volna most játszani. Jó lett volna persze, ha az orosz és a német válogatottal kiegészülve játszhatunk egy négyes tornát, de így is komoly ellenfelekkel készülhetünk: a cseh U18 után az EWHL-ben a Panthera Minszk ellen három, a Vienna Sabres ellen két meccsünk lesz decemberben. Felnőtt női csapatok, agresszívabbak, gyorsabbak, mint az U18-as korosztály képviselői.
– A magyar női hoki erejét bizonyítja és talán gyógyír az olimpiai selejtezőből való kiesésre az, hogy a minket alig legyőző dánok náluk erősebb csapatokat verve újabb kört léptek, és kijuthatnak Szocsiba.
– Most sajnálhatjuk igazán azt, hogy hiába álltunk nyerésre, nem jött össze a győzelem. Persze ez nem azt jelenti, hogy a dán továbbjutás egyenlő lenne azzal, hogy mi is mentünk volna biztosan egy újabb kört. De három színvonalas és hajtós meccsel mindenképp szegényebbek vagyunk. Egy dolgot azonban ez az eredmény is megmutat: azt, hogy a magyar női jégkorong jóval erősebb annál, mint amit a világranglistán elfoglalt helye mutat…