UtánpótlásSport
2025. július 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2012-11-17 18:38

Közel a dobogó

Ketten maradtak dobogós helyen a magyar fiatalok közül a maribori korosztályos sakkvilágbajnokságon a kilencedik kör után. K. D. Bravúros győzelemmel lépett előre Nagy Gábor a 18 évesek között Szlovéniában. A magyar játékos azt az orosz Alekszandr Predkét győzte le sötéttel, aki nála 101-gyel magasabb Élő-pontszámmal rendelkezik. A szombathelyi sakkozó hátrányból lendült támadásba, és feladásra késztette ellenfelét. Nagy a sikerrel 7 ponttal áll, harmadmagával holtversenyben a második. Szombat délután a listavezető lengyel Dariusz Swiercz ellen ül asztalhoz, és ismét a sötét bábukat vezeti. Ebben a korcsoportban a lányoknál megtorpant Varga Klára. A kecskeméti sakkozó világossal nem játszott jól a német Lisa Schut ellen, és feladta a partit. A vereséggel másfél pontra nőtt hátránya az éllovassal szemben. A lányok U14-es mezőnyében Gál Hanna Krisztina nem bírt óvatos orosz riválisával, Szemjonovával, így a 47. lépésben megegyeztek a remiben. A Kőbánya SC versenyzője továbbra is veretlen, 7 pontjával a négyes üldözőboly tagja. Az utolsó előtti körben az egyik éllovas, az indiai Monnisa vár rá.

Nem bírt az éllovassal, az indiai Asadi Motaharéval Juhász Judit a legkisebbeknél. Holtversenyben a hetedik helyen áll, szombaton könnyebb ellenfél vár rá, és még van esélye a dobogón végezni. Ebben a korosztályban szép győzelemmel lett 5,5 pontos, és lépett előre Karácsonyi Kata. Sikerrel zárta a kört Kocsis Anett, így már 6 pontos a 10 évesek között, míg U14-ben Antal Tibor Kende világossal kapott ki kazah vetélytársától, így leszakadt az élmezőnytől.