UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2012-11-18 20:54

Bronz Belgrádból

Vereséggel kezdte és győzelemmel fejezte be az ifjúsági válogatott a szerbiai Comen Kupát. A házigazdák elleni végső siker bronzérmet jelent Horkai György csapatának, amely hamarosan Ausztráliába utazik, hiszen december 1-jén kezdődik Perth-ben a korosztályos póló-világbajnokság.

UP-info A belgrádi Bajanica uszodában legyőzte a házigazda szerb válogatottat a magyar U18-as fiú vízilabda-válogatott. A 9-8-as siker bronzérmet ért Horkai György együttesének, amely így két komoly ellenfelet, a csoportban a görögöket, míg a helyosztón a szerbeket is legyőzte a vb-riválisok közül. Mindkét siker egygólos volt, csakúgy, mint a csapat egyetlen veresége, amelyet még a torna elő napján, Horvátországtól szenvedett el november 15-én.
A szerbiai torna nyolc csapatából öt (Görögország, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Szerbia) világbajnoki részvevő a december 1-től 9-ig zajló ausztráliai eseményen. A francia, a montenegrói és a tunéziai válogatott nem lesz ott Perth-ben, ahol a magyar csapat Egyiptommal, Kanadával, Spanyolországgal és az Egyesült Államokkal szerepel egy csoportban. A belgrádi Comen Kupán Horvátország ellen 8-7-es vereséggel nyitott a magyar U18-as legénység, amely szinte végig vezetett a találkozón és csak az utolsó negyedben elkövetett hibáknak köszönhette a vereséget. A második csoportmeccsen Tunézia ellen valamennyi negyedet 6-0-ra nyerte a magyar válogatott, a vízilabdázást még igencsak tanuló afrikaiak ellen Jansik Szilárd volt a legeredményesebb négy góllal. A csoport második helyéért Görögországgal játszottak gólgazdag meccset a Horkai-legények, a csapat 11-10-re nyert. A görög együttes centere a magyar védők dolgát is megnehezítette: Jansik Szilárd, Szabó Bendegúz és Telegdy András is kipontozódott róla. A győzelem így is sikerült, amely azt jelentette, hogy november 18-án, vasárnap a házigazda szerbek ellen a harmadik helyért játszhattak a magyar ifik. Az első negyed döntő volt, a 3-0-ás magyar előnyt kiegyenlítették ugyan a szerbek, de végig úszhattak a magyar válogatott és az eredmény után. A 9-8-as győzelmet és a 3. helyet Horkai György így értékelte a vlv.hu-nak: „A negyedik negyedben sikerült két góllal, 8-6-ra elhúzni, de egy perccel a vége előtt megint kiegyenlítettek a szerbek. Szerencsére meg tudtuk szerezni újra a vezetést és a meccsből hátralévő húsz másodpercet sikerült kivédekeznünk. Jó meccs volt, oda-vissza nagy taktikai csata, ők reagáltak arra, amit mi csináltuk és ugyanezt megtettük mi is az ő váltásukat látva. Kemény mérkőzés volt, nagy hajtással, a végére mindenki elfáradt. A szerbeknél játszott Mandics, aki az olimpiai bronzérmes felnőtt csapatnak is tagja. Sok jó dolgot láttam a tornán, van fejlődés, ezt kell továbbvinni, nem szabad itt megállni. Tudjuk, hogy milyen hiányosságokat kell kijavítani, megpróbáljuk ezt megtenni a vb-ig hátralévő rövid időben.” Teljes eredménysor ITT.

A Comen Kupa végeredménye: 1. Horvátország, 2. Olaszország, 3. Magyarország, 4. Szerbia, 5. Görögország, 6. Montenegró, 7. Franciaország, 8. Tunézia

A válogatott a december 1-jén startoló világbajnokság előtt bő egy héttel indul Ausztráliába, ahová a Horkai György, Varga Zsolt edzőpáros 15 játékost visz magával. A belgrádi tornán részvevő csapat két fővel szűkült, miután a kapitány úgy döntött, Fejős Róbert és Salamon Attila nem lett tagja a végső keretnek. Utóbbi állkapocsműtétje után nehezebben nyerte vissza formáját, míg előbbi taktikai megfontolásból marad ki: a csapat két centere Sánta Dániel és Németh Toni József lesz. A világbajnokságra utazó keret: Péterfy Mihály (UVSE), György Dávid (Honvéd) – kapusok. Jansik Szilárd, Német Toni (KSI), Telegdy András, Szabó Bendegúz (BVSC), Berta József (Kaposvár), Lőrincz Bálint, Zalánki Gergő (Eger), Gyárfás Tamás, Sedlmayer Tamás, (UVSE), Sánta Dániel (FTC), Manhercz Krisztián (Vasas) – mezőnyjátékosok.